Nem ez volt az első csúszás a Hearthstone: Heroes of Warcraft pályafutásában: eredetileg úgy tervezték, hogy decemberben veszi kezdetét a nyílt bétateszt, ám a Blizzard az utolsó pillanatban 2014 januárjára tolta át. Nos, ez utóbbi dátum sem biztos, miután a zárt bétateszt második fázisát is bizonytalan időre elhalasztották - erősítette meg Christina Sims, a Blizzard közösségi menedzsere.
Ez pedig annyit teszt, hogy nagy valószínűséggel a januárra tervezett nyílt bétáról is le kell mondanunk. A fejlesztők nem várt hibákba botlottak, s letették a nagy esküt, hogy kizárólag simára csiszolt produktumot nyújtanak át a nagyobb közönségnek, így a klienst addig tartják vissza, ameddig szükséges.
Már most borítékolható, hogy egy minőségi kártyajátékkal gazdagodunk a Hearthstone: Heroes of Warcraft személyében. A bétára egyébként a hivatalos oldalon jelentkezhetnek az érdeklődők.
Ez nem a zárt bétateszt második fázisa, amiről szó van a belinkelt kék posztban, hanem a 2. test season.
A kék ezt írja:
A mai HS zárt béta karbantartáskor (január 2), akadályokba ütköztünk amik miatt nem tudunk megfelelően átváltani test season 1-ről test season 2-re. Az említett gondok miatt meghosszabbítjuk a test season 1 idejét, amig biztosan gond nélkül tudunk szezont váltani.
Amikor a szerverek újra online-ok lesznek, a játékosok rangjai változatlanok maradnak, és folytatódik a season 1.
Köszönjük blabla.
Na szóval ha nem tudtok angolul, ne írjatok már hülyeségeket egy ilyen oldalra, főleg ha linkelitek is a forrást, amiben tök nem az van amiről beszéltek.
Mármint lehet hogy valahol lenne ilyesmiről szó hogy ellett halasztva az open béta, de se a forrásban nincs ilyen, se máshol. Másrészt te magad is még hülyeséget írsz, abban a hülyeségben amiről beszélsz, ugyanis az a vicces helyzet, hogy:
A címben az open beta elhalasztásáról beszélsz.
A cikkben a zárt bétateszt második fázisának elhalasztásáról beszélsz (wat?)
A forrásban a test season 2 elhalasztásáról van szó.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.