Noha a Ubisoft egykor a Nintendo legfontosabb third-party partnere volt, a francia kiadó látványosan levette a kezét a konzolgyártóról: jelen állás szerint idén már csak két játéka, a Watch Dogs és a Just Dance 2015 fog megjelenni a Wii U-ra, ráadásul a tavalyi E3-hoz hasonlóan a múlt héten is odaszólt a cégnek, miközben bevallotta, hogy visszatartja a Wii U-s fejlesztéseit.
És még nincs vége. Yves Guillemot vezérigazgató a CVG-n keresztül is célozgatott arra, hogy a Wii U árát csökkenteni kellene, méghozzá sürgősen, mert idén a konzolnak javítania kell: "A Mario Kartnak hála a Wii U tett egy lépést előre, és arra számítunk, hogy a Smash Bros.-szal még tovább mehet. Azonban ha a Nintendo a megfelelő áron árulná a konzolt, az valószínűleg még jobban teljesíthetne. [...] A Nintendónak alakítania kell idén, különben még kevesebb játéka lesz."
A Wii U jelenleg 300 dollárért vásárolható meg, egy százassal olcsóbban, mint a PS4 vagy az Xbox One. Március 31-ig 6,17 millió példányt adtak el belőle, azóta viszont jócskán megugorhatott ez a szám az említett Mario Kart 8 miatt: úgy tudni, Amerikában megnégyszerezte, az Egyesült Királyságban pedig közel meghétszerezte a Wii U heti eladásait a játék.
Visszafelé kompatibilis (mennek rajta a wii játékok). Van rajta egy "Virtual Console" projekt, minek keretében hetente kerül ki az eshop-ba (Nintendo online boltja) nes/snes/gameboy játék. Gondolom majd gamecube és N64 játékokkal is fogunk találkozni. Ez biztos, mert az e3-mon bemutattak egy adaptert, minek segítségével gamecube kontrollert a WiiU-ra lehet majd kötni.
Ráadásul múlthéten jelent meg az első DS játék WiiU-ra letölthető formában. Ezentúl ds játékokkal is játszhatunk rajta. Ha pluszba a digitálisan letölthető indie játékokat is hozzáadom, akkor már most több száz játék elérhető WiiU-ra. Vagyis csak az unatkozik vele aki akar...
@Cipo3: Nyugaton az a 100 dollár ide vagy oda teljesen mindegy. Náluk ez nem döntő érv ellenben a fejlődök országokkal szemben. Ha valami opcionális az nem feltétlenül jó. A fejlesztők szemszögéből semmiképpen. A kinect erre nagyon jó példa. A fejlesztők nem feltétlenül fogják a használatát beleintegrálni a programnak, mert nem mindenki rendelkezik vele (így csak addon lenne) és csak plusz energiát vonna el a fejlesztésből. Így is időhöz vannak kötve. De ha már mindenki rendelkezik vele, akkor vígan beleépíthetik a játékba. A játékot teljes értékben mindenki tudja élvezni, nem csak azok akik rendelkeznek a kiegészítővel. Ezen kívül ahogy Norbiii mondta, a WiiU szervesen épít a kijelzőre. Pl.: NFC -> amiibo Én nagyon szeretem, hogy ezzel létrehozták az OffTV módot (amit a Sony rendesen le is koppintott, de ők már csak ilyenek...), mert így tv nélkül is tudok játszani a gamepaden. Ami roppant hálás egy olyan környezetben, ahol egy TV-re van kötve az Xbox360, a WiiU és a PC. És nem egyedül vagyok a családban.
Na szóval meg lehet érteni a ubit, az már más kérdés, hogy innen kívülről tényleg gyökérségnek hangzik amit mondanak. Bár még mindig pozitivíbb, mint mikor kijelentették, hogy nem kell PC-re optimalizálni mert minek az...
Wii U tulajoknak meg sok szerencsét kívánok, bár sosem vonzott soha a konzol, azért remélem kapnak pár király játékot még a konzolra, minél színesebb marad a játékipar annál jobb. :)
A húzó címek még nem kerültek kiadásra,de azok sem fognak érdemben változtatni a helyzeten.Egy Zeldáért nem fogok 60000-70000 forintérrt venni egy gépet.
Köszönjük Nintendo.
De értem amit mondasz, hogy kéne egy olyan csomag, ami gamepad nélküli, és ugye olcsóbb lenne, csak a gond az, hogy tényleg erre épül a Wii U, az érintésre. :)
De nem hiszem, hogy egy mezei kontrollerrel ne lehetne az ülésre koncentrálni. Ps4 esem mellett is ülök. :D
Opcióssá kell tenni mindazt amit a kontroller tud. Mivel egy rakat split screenes játék van amiknél a második kontroller úgyis csak mezei ergó nem kötelező semmit ami tabletes. Nincs fő funkció a tapipadra kivezetve.
Wii U-nak a kontrollere olyan mint XO-nak a kinectje. Nem tud megszabadulni a kötelező kolonctól, mert koncepciót építettek rá ami elbukott.
Pedig aki akarja azt a koncepciót majd megveszi a bundle-t tabletes controllerrel. Vagy utólag külön a kontrollert. Aki meg nem az nem.
Egyébként sokan nem is tudnak sokan nem tudnak egyszerre kifizetni 300dollárt/eurot. De 200-at most, százat meg egy év múlva az talán megy.
Jelenleg 65e Ft egy alap Wii U mennyire jó lenne ha csak 42e-be kerülne.
http://www.youtube.com/watch?v=vXaCPKi_zAU
És ez mindent megoldana. Fura, hogy senki nem támadja a teljesen haszontalan és erőltetett displayes kontrollert.
PS4-hez is van opcióként tableten második monitorként és jópofa, kipróbáltam. 5 percig. Aztán minek. Tök zavaró fel le pislogni, lenézek felnézek...
Az a kontroller kb. 100 euro a teljes árból. Szabaduljanak meg tőle.
Megismétlem, amit már sokszor megismételtem, hogy a Mario Kart 8 megjelenésekor, kb 4x annyi Wii U fogyott, mint XOne, és majdnem annyi, mint Ps4, ezek rossz mutatók? Ugyan! Az ubi simán piacra dobhatná a játékait, és nőnének az eladások is, mert ugye játékok nélkül nincs eladás, ezért nem is értem a céget.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.