Napi WTF: Krumplisaláta közösségi pénzből

  • Írta: zoenn
  • 2014. július 7.
  • Hír
Link másolása
Az amerikai nemzeti ünnep kihozta a maximumot a kreatív agyakból: a hétvégén egy ohiói fiatalember 10 dollárt szeretett volna összekaparni egy krumplisalátára a Kickstarteren. Már több mint 7 ezer dollárra tett szert.

A hétvégén egy adag ízletes krumplisaláta elkészítéséért indított crowfunding kampányt Zack Danger Brown, az ohiói Columbusban élő fiatalember. A 10 dolláros célt többszörösen felülmúlta a projekt, mostanra a Kickstarter egyik legsikeresebb akciójáról beszélhetünk.

A Potato Saladra jelen sorok írása közben már több mint 7000 dollárt adtak össze, és még 26 nap hátravan az adományozásból - az internet népe tehát ráharapott a témára. Zack több opcionális célt ígér: most már annyi pénz összegyűlt, hogy a majonézes változatot készíti el, hív egy szakácsot a jobb recept végett, illetve az egész műveletet élőben közvetíti majd.

Még nincs szó a krumplisaláta nyilvános bétatesztjéről, vagy arról, hogy a fejlesztő kiadja-e a Steam Early Access keretében.

A Potato Salad idén jelenik meg, de szobahőmérsékleten gyorsan romlik. Köszönjük, simon 555!

45.
45.
GAMEROD
Büszkék lehetnek az adakozók magukra, mert ez már a csicskaság netovábbja. Ha valami projektre adakoznak azt megértem, de hogy nekik mi hasznuk származik abból hogy egy vadidegen salátát csináljon azt végképp nem értem. Likvidálni kéne az ilyen agyselejt embereket, mert ezek nem igaziak.
44.
44.
Tyranio
#43 Többségünk vagy legalább is én nem a fickót szidja, hanem az embereket akik finanszírozzák, némi irigységgel teszem hozzá. A pénzkidobás egy teljesen új módját ismertük meg ebben a cikkben és én nagyon szeretnék azon személyekkel helyet cserélni akik megtehetik, hogy 50 dollárt fizessenek ki egy félmosolyért, mert most fizetett 11408 forintot azért, hogy valaki más egyen krumplisalátát. Az egész hónapos étkezésre szánt pénz 1/7-e az nálunk. Abból a pénzből 67 kg krumplit tudnál venni egyébként.

Ami a fickót illeti, nos valóban dicséretes és irigylésre méltó, hogy lassan 8 millió forintot keresett az amerikaiak ostobaságának kihasználásával.
43.
43.
Chrysh
Nem mondanátok ilyet, ha megnéznétek a többi kickstarter projektet is: pl.: Van egy emberke aki nikecell-maketteket csinál annak, aki kis játékfigurákkal szeretni háborúsdit játszani és 9600 dollárnál jár és van aki multifunkcionális sörnyitót csinál rozsdamentes acélból (Kulcstartó, sörnyitó, vonalzó, kés, fűrész, harapófogó, csavarhúzó, feszítővas) és 55ezer dollárnál jár. Sztem akinek van egy kis ambíciója, és csak kezdőlökés kéne neki, akkor bátran fellőheti ide, és meglátja mi lesz belőle.

És mint lentebb is leírtam: Nincs miért szidni, csak lecsapott egy kiaknázatlan lehetőségre, mi pedig max csak rosszallóan irigykedünk, hogy nekünk ez a marhaság miért nem jutott hamarabb az eszünkbe :D
42.
42.
Mufika
Ilyenkor kívánom hogy bár lenne egy halállistám....
41.
41.
kopic
#37: Én is.

És már 35 ezer dollárnál tart...
40.
40.
Yanez
Ennyi pénzből minimum a krumplinak aranyból kell lennie!
39.
39.
kopic
Hát én erre már nem tudok mit mondani.:/ Ez már SOK(K) !
38.
38.
sebtapasz
https://www.youtube.com/watch?v=NGpSVfGzQTk
37.
37.
vnm51
Ahogy olvastam, hogy "Napi WTF" azt hittem hogy krumplisaláta szimulátor lesz....
36.
36.
Tyranio
35,304 dollárt (7 810 035 Ft) adtak már erre a célra és ez csak növekszik?
Mi a franc baja van a tengerentúliaknak? Ennél már csak az lesz a jobb amikor mindenki elkezdi majmolni (mint a Goat simulator-t) és a kickstarter-en már az emberi ürülék elkészítéséért is gyűjtést szerveznek.

#35 Építsünk kommunizmust.
35.
35.
Ecneb
Szép a ma reggeli állás, tegnap amikor hazamentem munkából még csak 8 ezernél tartottak! Vicces, hogy a belemet kidolgozom, hogy eltartsam a családomat (gondolom nem vagyok egyedül ezzel), ezek meg egy krumpli salátával milliomosok lettek.
34.
34.
Yanez
Végre valami, amiért érdemes pénzt adni! LOL
33.
33.
Ehrmahgehrden
#30: Csak azokért kap is valamit cserébe. Azt vásárlásnak hívják, az totál rendjén való dolog.

De ezek a hígagyúak mégiscsak full ingyér dobálták meg már összesen tizenegyezer zöldhasúval, ráadásul egy teljesen idiotikus célra...

Persze nyilván tudjuk mindannyian, hogy az a sok megtermelt áru amit ez a pénzösszeg jelöl nem repül ki az ablakon át a Napba, hisz ez egész csak a javak elosztását változtatja meg.

Ahogy mondod, így tényleg kurvára mindegy a random csövinek, hogy most krumplisalátás kickstarterre vagy McDonalds fagyikára költi el emberünk a delláját, de mégis egy rohadt nagy hülyeség ez azért.
32.
32.
Ehrmahgehrden
#28: Igen, mert az osztályharc is mindig arról szólt, nem ?
Vannak a gazdag emberek akik okosak, műveltek, ők bizony mindig is megdolgoztak a dolgaikért. Mert hát persze mások lehúzása is kőkemény munka, amire csak a legalkalmasabb koponyák képesek.
Aztán vannak azok a surmó idióta szegények, akik bezzeg lusták még csak akár gondolkodni is, ugyebár ?
31.
31.
Chrysh
Nincs miért szapulni a fickót, csupán látott egy kedvező lehetőséget pénzszerzésre, amit ki is használt, és ez nem az első eset, csak gondoljatok vissza arra a precedens értékű perre, amikor hatalmas kártérítést kapott egy amerikai fickó egy mikrohullámú sütő gyártójától, ugyanis az nem tüntette fel a használati utasításban, hogy macskát tilos beletenni. (Meg úgy általában a kártérítésekből eredő perek során hatalmasakat szakíthat az ember.)
30.
30.
TommyLeeThomas
#24: Te meg videójátékokra, bútorokra, ruhákra költöd a pénzt. Amik még nagyobb cégek, még nagyobb összeggel.
Bezzeg a hajléktalanoknak alig adsz valamit.
29.
29.
TommyLeeThomas
Lyaly, akkor most elkezdik a hülye, inkreatív majmok utánozni őt, azt ezzel lesz tele minden
28.
28.
GAMEROD
Vannak az gazdag és okos emberek és vannak a csóró hülye emberek. A csóró hülye emberek eltartják az gazdag okos embereket már a középkor óta mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül. Rendben, vannak szegény és okos emberek is, de kevesek ahhoz hogy megállítsák ezt a folyamatot.
27.
27.
Mufika
Ez a hír is az emberi hülyeség egyik mintapéldája,mindig is volt,mindig is lessz
26.
26.
Raatkainen
Emberek, a hülyékből kell pénzt csinálni, hát van ennél jobb módszer? :D Nagyon leleményes az illető :DDD
25.
25.
LeBlanc
#24: "Amerika a világ pöcegödre..."
írod ezt magyarországról...
lolka
24.
24.
AnFionn
Szánalom, hogy a jólét mire nem sarkall embereket.
Bezzeg hajléktalannak már nem adnának egy fillért sem.
Gondolom a csávó nem hülye és a zsé felét lenyeli.
Amerika a világ pöcegödre...
23.
23.
Tyranio
Ki tudja? Lehet, hogy a 21. új pénzmosó technikáit kísérletezik ki éppen.
Amilyen a mai világ, már nem kérdezősködnek egy 8500 dolláros krumplisaláta felől.
22.
22.
Ecneb
#20: Asszem 3 %-ot húz le kickstarter, de pontosért látogass el az oldalra, a többit a készítő megkapja és köteles teljesíteni a feltételeket, amiket a projektben megfogalmazott.
21.
21.
SLi
#17: én se értettem sokáig a twitch adományozókat meg rengeteg más dolgot, aztán egy ismerősöm mesélte, hogy a testvére Norvégiában él néhány hónapja és jóval az átlag alatt keres mire megkérdeztem mennyi az óra bére, mondta hogy 18 euró...
sok minden megértettem akkor és ott
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...