HWSW: Ilyen az új Foursquare

  • Írta: fojesz
  • 2014. augusztus 11.
  • Hír
Link másolása
Hatalmas ugrás kulturálisan az új Foursquare alkalmazás. A korábbi közösségével szakít a cég, ez a szolgáltatás már a széles tömegeket célozza - olvasható nagytestvérünk, a HWSW bemutatójában.

A Foursquare új stratégiájáról már írtunk a Swarm bejelentésekor, így akinek újdonság a Foursquare-szakadás, ott kezdje az olvasást. Dióhéjban: a cég az elmúlt időszakban alaposan átnézte a felhasználói szokásokat, és azt találta, hogy két, jól megkülönböztethető célra használják az eredeti Foursquare appot az emberek. Egyrészt jó helyeket keresnek maguk körül, másrészt a közelben lévő ismerősökre kíváncsiak. Ráadásul e két tevékenység között minimális az átfedés, vagy az egyik, vagy a másik célból indítják el a felhasználók az appot.


Adta magát a döntés, hogy a két tevékenység két külön appot kapjon, amelyek egy-egy funkciót látnak el, a korábbinál jóval színvonalasabban. A felhasználónak kínált élmény így jobb lehet, a flow (a használat során bejárt "ösvény") jobban tervezhető, szebben, kellemesebben megvalósítható. A döntést tett követte, előbb a Swarm alkalmazás jelent meg, a héten pedig a vadonatúj, alapoktól a felfedezés szolgálatába állított Foursquare is.

...Ez csak a bemutató bevezetője, a teljes cikkért irány a HWSW!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...