2015. január 21-én Windows 10-es rendezvényt tart a Microsoft, amire a gamereknek is érdemes lehet odafigyelniük: nagyon úgy tűnik, hogy a redmondiak végre beavatnak minket azokba a terveikbe, amelyek a PC-s játékkal kapcsolatosak. Maga Phil Spencer írta azt a Twitteren, hogy "eljött az ideje annak, hogy a windowsos játékról beszéljenek".
Ami határozottan előrelépés a cég korábbi nyilatkozataihoz képest. A Microsoft az utóbbi években elsősorban az Xboxra fókuszált, ha játékról volt szó, és bár a rajongók és az újságírók kérdéseire újra és újra elkötelezte magát a PC-sek mellett, a nagy tervek belengetésén kívül túl sok konkrétumot nem mondtak, csak türelemre intettek bennünket.
Xbox app például biztosan lesz
Érdekesség, hogy pont most került ki a Windows 10 egy újabb buildje is, amibe nemcsak a - Windows Phone-ról már ismerős - Cortana került be a The Verge szerint, hanem egy Xbox alkalmazás is. Ahogy az appról készült screenshoton is látható (fent), a programon keresztül nézegethetjük majd az achievementjeinket, hozzáférhetünk az Xbox Store-hoz, de ránézhetünk a barátlistánkra, illetve az azok aktivitását listázó feedet is követhetjük a segítségével.
Érdekes hogy olyan kiemelkedő játékokat sosem említett mint a Metal Gear Solid 4, Heavenly Sword, Resistance,SOCOM 4, Ni No Kuni, Little big planet..és még sorolhatnám
Pl.: egyik gép sleepből alig tud felébredni és minden megnyitott weboldal elszáll.
Másik gépen meg néha olyan sokat rohangál a system és az egyéb programok, hogy belassítják az egész rendszert. Ezek SAmsung Ativ book 8-asok.
Van ahol folyamatosan random fagy bármilyen program word, fox, excel, matlab... és akkor ki írja hogy infót gyűjt a hibáról minden addigi munka elszáll a semmibe és újra indúl. (az én gépemen legutóbb egy ppt szerkesztésnél megpróbáltam kitörölni egy mondatot és az volt neki annyira sok, hogy az egész mindnség lefagyott csak az egret lehetet mozgatni).
Persze az ubuntu és a Mac is csinál néha bakit, de akkor leállítja azt az egy programot és kb 2 másodpec töltögetés után mehet tovább a munka (gyakran ugyan azon a gépen futnak). vagy ha komoly rendszer igényű programot futtatok addig az OP-rendszer nem kezdi l flzabálni a teljesítményt csak ha végeztem.
Azt belátom, hogy az elbarmolt illesztő program az én hibám és azt vállalom is, csak érdeks, hogy a hozzánemértésemből a többi oprendszeren eddig még nem sikrült ilyen dolgokat produkálnom (persze nemis frissítünk rögtön a lgujabb ubuntura ). Nekem tetszik a win és szeretem is a játékok miatt, de a három közül ezt tartom a leginstabilabbnak és bugosabbnak.
Nekem a munkahelyemen dolgoznom kell windosal linuxal (Ubuntu és minth) és Mac OS-el . messze a win a legyengébb. Ha egy elakadtt feladat után a feladat kezelőt méltóztatik elindítani az már nagy eredmény. Persze nem vagyok informatikus így nem értek hozzá, de úgytünik azoksem akik megírták, vagy valami furcsa reklámfogásnak szánják, hogy néha a saját prezentációjukon lefagy vagy nem működik a progi?
Lehet én élek rosszhelyen, de itt néha egy egyszerű firefox betesz a windosnak vagy egy véletlen elbarmolt illesztőprogram frissítés és akkor keressem meg azt az opciót amivel nem akad a hangkártya és a videókártya mert másra sincs időm. De persze biztos van akinek bejön mert nagyon megy a szekere a micro-nak. Én esküszöm próbáltam megszeretni, nekem nem megy szerencsére van más opcióm otthonra.
(és utólag is köszönöm, hogy válaszoltál és nem csak a helyesírási hibákat soroltad fel... azok ugyanis kiírthatatlanúl gyarló létezésem részévé váltak)
A gépházas dolgok tényleg feleslegesek, az biztos h valamilyen tabletes szarból került át. De ott is elég egyszer beállítani a dolgokat és többet nem nagyon kell hozzányúlni. Vezérlőpult pedig tök ugyan az mint eddig, mindent megtalálsz ott.
Néhány embernek pedig olyan gondja van itt komolyan mondom... ha normálisan használnátok az op. rendszeretek nem lennének ilyen gondok.
Amúgy teljesítményben kurvára ugyan az mint a Win7, nagyon kis különbségek vannak, azok is a régebbi tesztekben amikor még nem voltak olyan kiforrott driverek. De mitől is futna jobban egy játék Win8 alatt? Nincsenek csodák. Max persze a DX11.1. Van is egy teljes ami kihasználja.
De már ezt az Xbox alkalmazást is teljesen feleslegesnek és haszontalannak tartom. Csak arra való hogy a Microsoft a PC-sek torkán is lenyomja az xbox sz@rságukat.
Nyilvánvaló hogy a PC-sek inkább a Steam-et részesítik előnyben. Miért nem kötnek valami szerződést hogy pl az új windows-hoz már előre fel legyen telepítve a Steam?
....hisz velem megtették, pár percen belul a 3 éves regisztráciommal, mert egyszer úgy dontottem, hogy hasonlo okádékkal pakolom meg a kommentszekciot.
Egyébként remélem hamarosan elkezdenek foglalkozni a pc-vel is, hisz a pc-s spanjaimnak nincs mivel nyomulniuk.
"Hírek
Microsoft: eljött az ideje, hogy beszéljünk a PC-ről.."
Nem beszelni kene rola .
Kibaszni afostos konzoljukat a picsaba.
Csinalni a windowsbol egy gamer valtozatot is es nem hazon belul ket szart tamogatni hanem egyet de azt jol.
Igy nem lenne pc meg kekszboksz excluzivkodo baromkodas.
Kibekulni a hulye gabe newell-el.
Es lemosni a sonyt a picsaba.
A sajatgepet vagy computer vagy hogy a lofaszba hivjak ugyanugy kirakhato a desktopra.
Es a win7esen is el lehet tuntetni a kikaval meg a tobbi szarral egyutt.
Nem gondolkodtal meg valamilyen konzolon?
Az tokeletesen idiot proof...
:D
a pléhbox vs PC war merre zajlik máma, mer látom hogy ez itt a winhétnyócas?
előre is kösz, csak így továb ! :DD
Ha majd jön a dx12 meg az a ár dolog amit ígértek akkor komoly lesz.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.