A Sega már csak PC-ben és mobilban gondolkodik

  • Írta: fojesz
  • 2015. január 31.
  • Biznisz
Link másolása
A minap átszervezéseket jelentett be a Sega, ami a tervei szerint inkább a digitális PC-s és mobilos játékokra fókuszálna a jövőben. Az Alien: Isolation valószínűleg intő jel lehetett.

Habár a Sega nagy örömmel újságolta el nemrég, hogy 1 millió példány fogyott az Alien: Isolationből, a mosolya valószínűleg erőltetett volt: annak idején még az Aliens: Colonial Marines is jobban fogyott, valószínűleg ő maga is többet várt a The Creative Assembly horrorjátékától.

Valószínűleg ezzel is összefüggésben állnak a legfrissebb hírek: a Sega bejelentette, hogy alapvető átszervezésekbe kezd, és a nyereségességet javítandó inkább a digitális PC-s és mobilos játékokra fókuszálna a jövőben. Ez alapvetően azt is jelenti, hogy a dobozos és a konzolos játéknak egyre kisebb figyelmet szán majd a cég.

Az átszervezések részeként 300 munkatársnak ajánljanak fel különböző ösztönzőket, hogy azok idő előtt felmondjanak a cégnél, és több embert is átmozgatnak majd a Digital Games részlegre. A nyár elején a cég amerikai főhadiszállását is elköltöztetik San Franciscóból. Európában viszonylag kevés embert küldenek majd el.

Köszi, kopic!

44.
44.
Turley
#43: Digitálisan mostis elérhető már 700 forintért, vagy 1k-4k közötti összegért cd-kulcs/használt formában :))
43.
43.
DON GONDOCS
#41: Hol vettélte binary domaint 1500-3000ftért?
41.
41.
p3ti
#39: Binary Domain mekkora game volt... - igaz lopott innen onnan, de valamiért engem nagyon megfogott. Tiszta vicc, hogy fóliásan 3000ftba kóstált, használtan pedig 1500ért alig tudták eladni. Kevés hype, és máris mennek a süllyesztőbe az ilyen játékok is.
39.
39.
DON GONDOCS
Basszus így mi lesz a Bayonetta 3-al vagy a Binary Domain2-vel vagy a Shinobi sorozattal?
30.
30.
hedzsooo
Helyes, PC-re, teljes OR támogatással egy Alien: Isolation 2-t a népnek, jöhet! ;D
29.
29.
Dreadlox
Sanic játékot az embereknek :D
24.
24.
Dante2014
#20: Mi köze van a különböző platformoknak az intellektushoz? Aki pc-n játszik, kizárólag csak az lehet okos, áh, értem. Aki konzolon játszik, az buta, átlagon aluli? Az nem tűnt fel, hogy vannak olyan játékok, amik mióta világ a világ, csak pc-n jelennek meg? Vagy legalábbis ideiglenesen, pl. Crysis első része. Vagy a STALKER. Ehhez a kettőhöz pl. marhára okosnak kell lenni, nyilván.
Az intellektuális képességekhez, és az ezzel kapcsolatba hozható eladásoknak nem a gép szab határt. Hülye sztereotípiák... -.-"
18.
18.
Extol
Jó drágák az új játékok, az ember megválogatja mire költi a pénzét, hiába akarnak játszani sokszor jobb helye van
16.
16.
Irasalgor
Football Manager, Total War sorozatok, főként ezek termelik a SEGA-nak a pénzt a játékpiacról, ez meg mind PC-exkluzív. Néha kidobnak egy-egy konzolos címet, mint a Vanquish vagy az Alien, tehát eddig sem volt túlságosan sok konzolos játékuk, tehát nem meglepő ez a hír
14.
14.
strike19
Ha becsődölnek remélem jobb kezekbe kerül az Alien és a Sonic frencsájz.
10.
10.
Nothing
Nem vádoltak még soha azzal, hogy hozzáértő üzleti elemző lennék, de ez nem hangzik túl biztatóan a SEGA-ra nézve. Egy ideje már amúgy is mintha erősen hanyagolnák a konzolokat, pedig tudtommal a home gaming tette őket világhírűvé és sikeressé. Nem tudom, a PC és mobiljáték piac elég lesz-e egy ekkora cégnek - bár ha tényleg százával léptetnék le az embereket, talán nem sokáig maradnak olyan nagyok anyways.
9.
9.
strike19
Nem csodálkozok rajta.Már 4 éve van konzolom és 1 Sega játékom sincs ez jelent valamit.
Mondjuk az Alien Isolation befogom szerezni de nem ér meg nekem 12000Ft majd leszedem psn-ről ha 5000Ft lesz.
Az utolsó minőségi játékok az Alien-n kívűl az AVP.
8.
8.
fojesz
2.
2.
kopic
#1: Vagy a Spark Unlimited.:S
1.
1.
Solid Snake1984
Marha jó. Remélem azért lesz folytatása az Isolationnak. Hogy miért nem olyan cégek tudnak veszteségesek lenni, akik azt a fos Simset fejlesztik. Vicc.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...