Új feladatotköröket kapott Kudo Tsunoda, a Microsoft egyik (és ennek ellenére végtelenül lelazult) alelnöke, akit annak idején a Kinect kapcsán ismert meg a játékipar, és aki újabban a HoloLensen dolgozott.
Habár az AR-szemüveg munkálataiban továbbra is közreműködik, ezentúl ő terelgeti majd a Microsoft bizonyos európai és amerikai fejlesztőcsapatait, illetve a kiadói részleget is. Ez azt jelenti, hogy alátartozik mostantól a Lionhead, a Rare, a Lift London, a Press Play, a Twisted Pixel és a Decisive Games is, de ott sündörög majd a Quantum Break, a Scalebound és a Crackdown körül is.
Ezzel párhuzamosan több vezető is új pozíciót kap a cégnél: Hanno Lemke, a Black Tusk fejese a Press Playhez megy, az ő helyét Rod Fergusson veszi át. John Needham, a Lionhead vezetője Redmondba költözik, itt a Hololensszel és egy új xboxos címmel foglalkozik majd, Wil Mozell pedig a Big Parkot hagyja ott a Microsoft Studios Canada vezetői posztjáért.
Két érdekes vetülete is van a mostani bejelentésnek, méghozzá Phil-fronton. A Microsoft leszögezte, hogy a Halo-, a Gears of War-, a Minecraft- és a Forza-sorozatok továbbra is Phil Spencer alá tartoznak majd. A másik érdekesség, hogy ezzel a Microsoft gyakorlatilag megerősítette, hogy Phil Harrison távozik tőle, elvégre ezeket a feladatokat részben pont ő látta el.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.