Nemrég jelentette be a Valve, hogy ezentúl a modderek pénzt is kérhetnek a munkájukért a Steam Workshopon keresztül. Az ötlet eléggé megosztotta a Steam közösségét: egyesek üdvözölték a rendszert, míg mások petíciót indítottak az eltörléséért.
Mivel az új rendszer kicsit megbolygatta a méhkast, Gabe Newell Valve-főnök úgy döntött, hogy válaszol a felmerült kérdésekre. A Valve társalapítója szerint a fizetős modok ötletével a moddereket és a játékosokat szeretnék szolgálni. Ha viszont kiderül, hogy nem működik és a gamereknek nem tetszik, akkor eltörlik a rendszert. Newell azonban egyelőre optimista a fizetős modokkal kapcsolatban és szerinte végül mindenki csak jól járhat vele. Ennek ellenére folyamatosan figyelik a reakciókat.
Kitért arra is, hogy a fejlesztői szabadság továbbra is fontos számukra. A modderek nem lesznek a Steam használatára kényszerítve, és munkájukat máshol is elérhetővé tehetik, annak ellenére, hogy pénzt kértek érte.
A fizetős modok egyelőre egyetlen játéknál, a Skyrimnél elérhetőek, de a tervek szerint később más címekre is kiterjesztik majd a rendszert. A dolog egyébként nem teljesen új keletű, hiszen a Valve egyes játékainál már eddig is lehetett pénz kérni az általunk készített tárgyakért. Összességében úgy tűnik, hogy a Valve kompromisszumképes, és nem akarja magára haragítani a közösséget.
http://www.reddit.com/r/gaming/comments/33uplp/mods_and_steam/
Nem elég, hogy ezzel a gamerek egyik eddig nem pénztől bűzlő szórakozási lehetőségét ragadják el, de még sok pénzbe kerülő játékból free to play szerű baromságot csinálnak. Láttad, hogy elözönlötték a mainstream 3d modellek a skyrimet, amiket free to play játékokban osztanak zséért?
dehogy van.
Ömm de van.
A HB is jól megvan az adományozós rendszerével, az emberek is jobban szeretik, ha ők dönthetnek fizetnek-e valamiért és azon belül mennyit. Az alapötlet tetszene, hogy támogassuk a jó moddereket, de úgysem ez lesz, hanem a gányolt pénzlehúzós emberek fognak jól járni valószínűleg.
Az egy dolog, hogy építesz egy piaccsarnokot a város közepén, de ha nincs ott senki aki árul, akkor baszhatod az ötletet és a végén lesz belőle raktár, vagy kínai turi.
Ezzel, hogy fizetőssé teszik, megváltoztatják az egész moddolás értelmét, és jellegét. És ez a gamereknek rossz. Ki a franc akar még a modokért is fizetbi, főleg hogy a PC utóbbi 30 évében ez ingyen volt? A modderek meg megszokják, és nagynehezen tudnak csak majd az ingyenességre visszállni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.