Satoru Iwatát július 11-én, 55 éves korában érte a halál. A Nintendo elnöke már korábban is sokat betegeskedett, ám az epevezeték-megnagyobbodásból már nem tudott felépülni. A japán cég mély fájdalommal erősítette meg Iwata halálát.
Az elnök már a tavalyi E3-on sem vett részt, orvosai tanácsára hallgatva nem utazott el Los Angelesbe. Nem sokkal később epevezeték-megnagyobbodást diagnosztizáltak nála, ami nagyon nehezen kezelhető.
Satoru Iwata a vállalat negyedik elnöke volt, aki sikerrel folytatta Hiroshi Yamauchi munkáját (holott nem tartozott az alapító családba), igazi modern céget varázsolt a Nintendóból. Iwata előtte programozó volt a HAL Laboratorynál, ez a csapat felelt a Kirby- és a Super Smash Bros.-frencsájzokért. 2002-ben lett a Nintendo elnök-vezérigazgatója.
Iwata felügyelete alatt ért el hatalmas sikereket a Nintendo DS a kézikonzolok között, illetve a Wii az asztali konzolok vonalán. Az utóbbi években az iparági elemzők és a befektetők többször kritizálták az elnököt, miután a 3DS és a a Wii U eladásai elmaradtak az elődjeikétől. Iwata nem volt hajlandó elbocsátásokba kezdeni, és kiállt a a hardvergyártás mellett.
"A névjegyemen az áll, hogy én vagyok a vállalat elnöke. A fejemben játékfejlesztő vagyok, de a szívemben gamer."
Isten nyugosztaljon Iwata-san, hiányozni fogsz!
(a betegség amúgy epeúti daganat volt)
és rip
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.