HWSW: Új iPhone-ok és óriástablet az Apple-től

  • Írta: fojesz
  • 2015. szeptember 10.
  • Hardver
Link másolása
A merészebb találgatások bizonyultak helyesnek az Apple idei szeptemberi termékbejelentése kapcsán: a vállalat a megszokott iPhone-ok mellett a régóta pletykált, méretes iPad Prót is leleplezte - írja a HWSW.

Az iPhone 6S, azaz a gyártó klasszikus zászlóshajójának legújabb verziója külsőre gyakorlatilag megegyezik a tavalyi modellel, a házban meghúzódó hardver terén azonban akad változás. Ahogy az várható volt, a 4,7 hüvelykes méretben érkező okostelefont az Apple legújabb mobilprocesszora, az A9 hajtja, amely a vállalat szerint mintegy 70 százalékkal gyorsabb a CPU-t terhelő feladatok esetében mint elődje, GPU-nehéz műveleteknél pedig 90 százalékot ver az előző generációra.


Az iPhone 6S ismét kapott egy nagyobb testvért, az iPhone 6S Plus formájában. Az eszközbe ugyanaz a hardver, illetve ugyanazok a képességek kerültek mint a 6S-be, noha jóval nagyobb, 5,5 hüvelykes házban. Ennek megfelelően a kijelző felbontás is nagyobb, akárcsak a tavalyi 6 Plus modell esetében, egész pontosan 1920x1080 pixel, ami 401 PPI-s pixelsűrűséget jelent, azaz élesebb képre számíthatunk, mint a szimpla 6S esetében.

Az Apple eseményén a cég eddigi talán legtöbbet pletykált, kétségtelenül legnagyobb iPad-je is bemutatkozott. Az iPad Pro, a maga 12,9 hüvelykjével épp olyan széles, mint amilyen magasak voltak a korábbi, 10 hüvelykes modellek. A kijelző felbontása 2732 x 2048 pixel, ami 264 PPI-s pixelsűrűséget eredményez: az eszköz képe tehát pontosan olyan éles lesz, mint a cég eddigi csúcstablete, az iPad Air 2 esetében. Az azonban kifejezetten érdekes, hogy ez a cég első olyan kijelzője, amelynek változtatható a frissítési gyakorisága, például az akkus üzemidő meghosszabbítása céljából.

A HWSW teljes összefoglalójában természetesen részletesebben is olvashatsz az Apple újdonságairól! Az Apple TV kapcsán külön cikkel jelentkezünk.

16.
16.
delphijos
#15: Egyetértek. De milyen "értelmes" újítás jut eszedbe, ami tényleg hasznos és rettenetesen hiányzik a mai készülékekből? Szerintem a mai megfizethető technikai szintet már rég elérték ezek a cuccok, de vaahogy mindenkinek el kell adni az újat minden évben. Ezért vannak a "mondvacsinált" ficsőrök. Ennek a kommunikálását az Apple kicsit pofátlanabbul ( ugyankkor hatényonyabban ) csinálja. És a "feature csatát" nem is lehet teljesen az Apple nyakába varni. Sokáig pl. nem mentek a megapixel csatába kamerafronton, akkor ezért kapták az áldást. NFC-t se eröltették, kaptak ezért is. ( Most is elenyésző felhasználó használja) A kijelző méret növelését sem ők kezdték ( kaptak ezért is ) lassan nem lehet tabletnél kisebb telefont kapni. (Ellenpélda: ott volt az IPad 10 coll-on, erre a többi gyártó azzal adta a 7-8 collos tabletjét hogy az "kényelmesebb") Ami meg nem változik, és a felbontás, meg az 1000 mag miatt inkább egyre rosszabb lesz, az az akumlátor, ezzel együtt az üzemidő. Ott meg jelenleg nincs jobb technológia. Vagy ha van is, még túl drága.
15.
15.
Stranger
#14: De miért kell az embereket meggyőzni? Adjanak ki értelmes újításokat. Ha meg nem, ne próbáljanak úgy csinálni mintha minden kis szar fícsör világmegváltást hozna. Mi a szarnak például ekkora felbontáshoz 10 hüvelykhez? Szánalmas az egész mobil piac a vásárlóival együtt.
14.
14.
delphijos
De hát pont erről szól a dolog. Most teljesen őszintén melyik másik cég állt elő mostanában tényleg olyan sose látott dologgal amit hhatalmas innovációnak lehetne nevezni? Igazából egyik se. Az új cucc mindíg nagyobb, gyorsabb, jobb kamerája van, stb.... És az van hogy a többi cég nem tudja úgy eladni, és meggyőzni az embereket hogy lecseréljék a régit. Már a Samsung is szenved, mert valahogy nem megy már annyira a meggyőzés hogy mindenki dobja el az S5-öt, és vegyen S6-ot. Azzal hogy "gyorsabb", és "nagyobb" már nem elég....
Én elfogadom hogy Nektek az Apple féle marketinggépezet nem szimpatikus, de ettől függetlenül működik. És egy cégnek ez számít. És ne mondjátok már hogy mindenki hülye, és hogy a termékeik szarok, mert ez nem igaz. Ki vannak szinezve a képességek, de a termékek jó minőségüek ezt szerintem kár vitatni. Túlárazottak, de azért itt van minőség. Én így gondolom. Nyugodtan gondolhattok amit akartok, de pl. az MS nem tudta meggyőzni az embereket arról hogy a Surface kell nekik. Pedig neki is van rajongótábora, és kifejzetten minőségi hardvereket gyárt. Amúgy ők is tudnak olyan Windows képességeket "forradalmi" újdonságként eladni ( pl. virtual desktop ) ami már máshol ezer éve elérhető. Megjegyzem így kell csinálni, úgy nem lehet hogy "igaz már Linuxon régen van, és végre beletettük a Win-be".
13.
13.
csoki0619
#12: "Talán ha nem hangzana el minden ilyen lerágott csont termékünknél az "innováció" és nem próbálnák úgy beállítani mintha ők sz*rták volna (megint) a spanyol viaszt akkor nem fikáznák őket ennyien."

Ez az Apple marketing egyik, ha nem a legfontosabb, alappillére. Már létező dolgokat kicsit(!) átdolgozva, csiszolva úgy előadni, h azt a nyáj bekajálja, és azért lássuk be, éves szinten egyre több a birka.
Csak annyit akarok ezzel mondani, h azért az te sem várhatod el, h a minden évben megrendezett és körülhype-olt eseményen Tim Cook kiáll a színpadra, és azt mondja, bocs skacok, az innováció idén is elmarad, de ha van kedvetek vegyetek szifont, mert az menő :-) (Egyébként, burkoltan, de az egész show lényege kb. ennyi már évek óta sajnos.:-()
12.
12.
ADMlN
#11: "Az "iSheep" kiszólás teljesen egyértelművé teszi a hozzáállást"
Inkább csak a te hozzászállásod jellemzi. De most őszintén. Elkezdtél belehaluzni mindenféle baromságot a kommentembe, csakhogy bele tudj kötni. Most is csak tered a témát.

"miért csak ebben a termékkategóriában csípi az emberek szemét hogy van prémiumgyártó is a piacon"
Ez messze nem igaz, az ilyen "prémium" gyártók minden termékkategóriában "csípi az emberek szemét". PC piacon ilyen az Alienware vagy a Razer. Ez azért van mert a "prémium" csak az árakon látszik meg, nem a terméken. Ezek a cégek arra az általános fogyasztói tévhitre alapoznak, hogy "ez drágább, biztos jobb".

"ha éppen nem a 3D holografikus kijelzőt jelentik be, indul a "fikázás"...."
Talán ha nem hangzana el minden ilyen lerágott csont termékünknél az "innováció" és nem próbálnák úgy beállítani mintha ők sz*rták volna (megint) a spanyol viaszt akkor nem fikáznák őket ennyien.

"Nem lehet állandóan valami totális újdonságot kitalálni. "
Nem hát, de ha nem újítás volt, akkor másolás, nem? Mert én csak ennyit állítottam, akkor ezek szerint igazam volt.

"ha a Surface nem innovatív, és nem különleges, akkor az iPad Pro miért lenne másolás?"
Ami nem innovatív és nem különleges azt nem lehet lemásolni? Elég kifacsart egy logika. Nem tartom a Surface-t innovációnak, mert csak olyan elemeket vegyítettek amit már láttunk máshol. Ennek ellenére bejelentésekor a koncepció maga egyedi volt.

"Ezzel az erővel a Surface-re is rá lehetne fogni, hogy lemásolták a smart cover-t"
Azt a híres "smart" cover-t inkább hagyjuk, mert az annyira volt "smart" mint a telefon tokom.

"csak tettek bele egy billentyűzetet."
Ezt fejlesztésnek hívják. Fogták a kijelzővédő tok koncepcióját (amit szintén nem az Apple talált fel) és egybeolvasztották egy billentyűzettel, méghozzá úgy, hogy a ez a legvékonyabb megoldás lett a piacon. Az Apple mit rakott a Smart Keyboard-jába amit fejlesztésnek lehet nevezni?

"vannak pillanatok amikor valamelyik gyártó előrukkol valamilyen forradalmi újdonsággal, de nem lehet állandóan ezt várni"
Nem is várom, ők állítják, hogy újítanak. Nézd vissza a bejelentést, még a stilus-ukat is forradalminak tartják.

"Az Apple jött ki az ujjlenyomat olvasóval ( amit szintén fikáztak sokan ) , az új Androidban is jön már az OS szintű támogatás."
Még jóval az okos telefonok előtt, a PDA-k korában lehetett olyan modelleket kapni amiben volt ujjlenyomat olvasó, ez sem Apple találmány. Sőt ha jól emlékszem még Android fronton is volt egy ilyen próbálkozás valamelyik gyártótól.

De fölösleges vitázni, beszéljen ez a kép helyettem: Apple Surface
Lemásolták a koncepció egészét: levehető billentyűzet-tok, aktív toll, nagyméretű kijelző.
Az egyetlen amit nem másoltak le, hogy a Surface Pro ilyen árban már asztali alkalmazásokat is futtat, így lehet rendesen munkára használni.
9.
9.
ViktorTheBest
#6: Az Iphone 6S es 6S Plus 2GB ramot kapott, az Ipad Pro pedig 4GB-ot. Ez hivatalos.
8.
8.
ADMlN
#5: Szerintem nézesd meg magad egy orvossal, mert olyan dolgokat látsz a kommentemben amik nincsenek ott. Nem mondtam, hogy a Surface innovatív és különlegesnek sem állítottam be. Annyit mondtam, hogy az Apple-nek így néhány év után sikerült lemásolnia, természetesen tisztes felárral. Mert ha szerinted ez nem másolás volt akkor komoly iSheep komplexusod van.
Amúgy tablet-tet sem az Apple találta ki.
7.
7.
mestermagyar
#6: Jólvan, mielőtt valaki jönne írni valami leszólást, egy ''asztali'' linux fut a háttérben GUI-val. Xd
6.
6.
mestermagyar
Hah, még mindig valami 1gb ramja van? A telóm most jár 1,5gb foglaltnál.
5.
5.
delphijos
#3: Tudok olvasni ne aggódj. Kb. úgy állítottad be a dolgot, mintha a Surface valami különleges dolog lett volna ami most le lett "másolva". Közben meg pont a Surface jött akkor amikor már minden embernek tabletja volt.
3.
3.
ADMlN
#2: Hol írtam, hogy innováció volt? Vagy hogy siker? Állítsd le magad és tanulj meg olvasni...
Amit írtam azt azért írtam mert az Apple régóta az innováció éllovasának tartja magát, ennek ellenére most csak több éves lemaradással kullognak a konkurencia után.
2.
2.
delphijos
#1: Igen, mert a Surface akkora "innováció" volt ugye? Ja és mellette hatalmas "siker" is... (sic!) :D
1.
1.
ADMlN
Na, már vártam mikor találja fel az Apple a Surface-t.
De úgy látom az innováció sem maradt el, Surface tudást adnak el Surface Pro árban...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...