Öt évig készült a SOMA, és úgy tűnik, megtérül a rengeteg munka: a Frictional Games örömmel jelentette be, hogy közel 92 ezer példány kelt el a játékból az első 10 napon (ebbe természetesen az előrendelések is beleszámítanak). Ez azt jelenti, hogy a játék jobban fogyott, mint a The Amnesia: The Dark Descent, melyből egy hónap alatt harmad ennyi fogyott.
A fejlesztők emellett a fentebb linkelt blogban rengeteg kulisszatitkot is megosztottak. Megtudhatjuk, hogy kissé röstellik, hogy ennyire hamar jelentették be a játékot, valamint utólag visszanézve már tudják, hogy hamarabb is megkezdhették volna a marketingmunkálatokat. Szót ejtenek a kalózkodásról is, miszerint ez az első játékuk mely védelem nélkül jelent meg. A tapasztalataik szerint eddig sokkal kevesebb a technikai jellegű probléma, mely legtöbbször eddig a kalózokat sújtotta.
A blogban megtudhatjuk azt is, hogy a fejlesztők a kritikai fogadtatástól tartottak a legjobban. Szerencsére a játék nagyon jó értékeléseket kapott (hamarosan a mi véleményünket is elolvashatjátok), azonban többen kiemelték, hogy a SOMA nem lett elég félelmetes. A fejlesztők szerint a játékosok hasonló élményt vártak, mint amit a The Amnesiában átéltek, pedig a céljuk pont az volt, hogy teljesen másmilyen legyen. Így lehetett az, hogy csalódtak benne, és hogy a SOMA-t kevésbé félelmetesnek tartották. Ennek ellenére kiemelték, hogy a továbbiakban próbálnak minél jobban odafigyelni majd, hogy megfelelően kommunikálják le a játék stílusát.
Jó gém ez, semmiképen nem unalmas, és ez a kérdés szerintem egyáltalán nem ízlésről szól, mert ezzel a gémmel objektíve (igen) nincs gond, és ami a legjobb, hogy nem Jump Scare orientált, hanem erősen visszanyúl a horror valódi gyökereihez. Ott kezdődik az ízlés kérdése játszól e egyáltalán horror gémekkel vagy sem ... ha nem, hát sajnálom, de sok hiteleset akkor nem igazán mondhatsz ezekről. Lassan épül fel a sztory és a gém is ... mint egy Alien film. Nincs azzal semmi gond.
Addig viszont tényleg nyögve-nyelős.
Történet eszméletlen és valóban angol tudást azért igényel.
Ilyen beteg lényekkel nem sok játékban találkoztam, no meg a hangok....nekem nagyon adja!
persze sötét és fejes kötelező!
Egyébként szeretem a blogjaidat,színvonalasak,bár már régen írtál.
Filmkritika mikor jön?:)
A sztori pedig egyszerűen zseniális.Azért kell hozzá angol rendesen,lehet azért találod unalmasnak.
Persze ízlések...nem baj az ha neked nem jön be másnak meg igen. :)
Semmi nem keltette fel bennem az érdeklődést a tovább játszás irányába, ráadásul még ronda is a játék, hiába raktam maximumra a grafikai részletességet.
Lehet majd beindul, de eleddig Nekem dög unalmas séta szimulátor az egész.
Próbálom minél lassabban játszani mert eddig hatalmas élmény és nem akarom hogy vége legyen.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.