Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy nagy siker a Fallout 4, azonban a játék fejlesztése természetesen nem áll le. Ahogy Todd Howard egy interjúban találóan mondta: "Amíg játszanak a játékkal, addig nincs kész." Az úriember itt természetesen a frissítésekre és a DLC-kre gondolt, melyek állításai szerint teljes mértékben a játékosok véleményei alapján készülnek el.
Persze nehéz azt elképzelni, hogy a már árusított Season Pass kiegészítőit még nem kezdték el fejleszteni, és csak arra várnak, hogy a játékosok megmondják, milyen DLC-t szeretnének. Ennek ellenére üdvözölendő, hogy foglalkoznak majd a rajongók véleményével is.
Az első DLC egyébként valamikor 2016 elején várható majd, de azt nem tudni, hány lesz összesen. A Skyrim esetében csak három, a Fallout 3-hoz azonban öt kiegészítő is készült - mindben volt új sztori, helyszínek, küldetések és achievementek. Nagy eséllyel a Fallout 4 esetében is valami ilyesmire számíthatunk. A fejlesztők elmondása szerint egyébként a 30 dolláros Season Pass 40 dollárnyi kontentet tartalmaz.
Érdemes, sokszor jó akciók vannak :)
ME2-ben meg: Jack, Tali, Sniper Shepard. :D Én bírom Liarat. Tetszik a kutatós énje, meg a szétszórt személyisége. Valahol engem is érdekelnek az ilyen dolgok. Ízlések és pofonok. :)
Intermezzo - eközben a Steamen, akik tényleg játszottak is a játékkal 79%-ban pozitívra értékelték... Hát ennyit erről.
"Persze, nehéz azt elképzelni, hogy a már árusított Season Pass kiegészítőit még nem kezdték el fejleszteni, és csak arra várnak, hogy a játékosok megmondják milyen DLC-t szeretnének. "
vs
"A fejlesztők elmondása szerint egyébként a 30 dolláros Season Pass 40 dollárnyi kontentet tartalmaz."
Ha nem tudják mi lesz benne, honnan tudják mennyibe fog kerülni ? :DDD
Ez így mi? :D Meg, hogy matekolták ki? Jó lesz majd ez is goty verzióban.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.