Még több konkrét részletre derült fény a Gears of War 4-ről a Game Informer áprilisi számának előzeteséből. Most már tudjuk, hogy a kampány 25 évvel a harmadik rész eseményei után játszódik a Serán, és 24 órát ölel fel. Habár három szereplőre fókuszál a sztori, a kooperatív mód csak két játékost támogat.
Az egyikük mindig JD Fenix lesz, a másik pedig Kait Diaz (egy túlélő lány, aki a fallal körülvett államokon kívül született) vagy Delmont "Del" Walker (volt COG-katona, JD régi haverja). Attól függően, hogy kit választunk az ifjabb Fenix mellé, a történet is némileg változni fog, így minimum két végigjátszás benne van a Gears 4-ben.
Már csak néhány száz ember marad a Serán, miután a harmadik részben megölték az összes locustot, a COG erői minden túlélőt fallal körülvett településekbe zárnak. Ennek nem mindenki örül, főleg a Kívülállóknak nevezett szakadárcsoport, ami a falakon kívül él. Szerintük csak szabadon érdemes élni, olyanok mint a hetvenes évek hippijei. A sztori úgy kezdődik, hogy egy újfajta erő szállja meg a falujukat és embereket rabolnak el. A design megalkotásánál Észak-Olaszország erdőit és várait vették figyelembe a fejlesztők.
A játékban új fegyvereket vehetünk kézbe és új típusú ellenfelekkel gyűlik meg a bajunk. A COG szerint túl sok locustot dobtak tömegsírba, ez pedig komoly veszélyt jelent. A Sera időjárása meglehetősen szélsőséges, ami a játékmenetet is befolyásolja. Pusztító szélviharok tombolnak a felszínen, gyakran a vulkánkitörés és a hurrikán is keveredik, így pedig a fegyverek hatékonysága is megváltozik. Széllel szemben például a lövedékek visszapatakzanak ránk. Átélhetünk különösen durva viharokat is, ilyenkor a villámokat kerülgetve próbálhatunk meg átvergődni rajta.
A puskák átalakíthatóak lesznek az adott helyzetnek megfelelően. A srácok a fedezékrendszert is finomították, sokkal könnyebben mozgunk köztük, és simában rohanhatjuk le így az ellenséget - ezt a taktikát a szörnyek is gyakran alkalmazzák.
Ezúttal sokkal nagyobb hangsúlyt kap a multi is. Míg az eredeti Gears of War fejlesztésének 90 százaléka a single playerre ment el, addig itt nem így lesz. A készítők az eSport-támogatásra is rágyúrnak majd, és visszatér a hordamód is.
A Gears of Wars 4 még idén napvilágot lát Xbox One-on, de tavasszal már bétázhatunk is.
Nagyon várom ezt is!
Jó lenne ha a kampányban a másik kettőt is lehetne irányítani,de gondolom nem lesz belőle semmi.
coop / multi leszarom mindet ahogy van...a single legyen atom jó!
Emlitettem, hogy visszatérnek a horrorisztikus vonalhoz, tehat nagy eséllyel az 1.reszre fog hajazni, ami nekem emiatt nem igazan tetszett.
De azert bizakodó vagyok.
Mivel kell benne lőni, vízipisztollyal? O.o
Mellesleg egy rövid pályarészről nem tudom, honnan lehet megállapítani, hogy nem olyan hangulatos az egész, mint régen.
PaprikaJani: En a háborús hangulata miatt szerettem a sorozat, ami az 1.reszre nem volt jellemző, ezert sem jott be annyira.:S
a mai napig toljuk a gear 3 ban.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.