Az évtized híre: Bill Gates visszavonul!

  • Írta: Daks
  • 2006. június 16.
  • Hír
Link másolása
A hír igaz. Bill Gates, a Microsoft alapítója, elnöke és vezető szoftvermérnöke egy mai sajtókonferencián bejelentette visszavonulását.
A hír igaz. Bill Gates, a Microsoft alapítója, elnöke és vezető szoftvermérnöke egy mai sajtókonferencián bejelentette visszavonulását.

A redmondi óriáscég alapítója és vezetője, a számítógépek történelmének egyik legmeghatározóbb alakja, a tiszteletbeli lovaggá ütött dollármilliárdos üzletember, Bill Gates ma bejelentette visszavonulását a Microsoftnál betöltött vezető szoftvermérnöki posztjáról. A székét 2008. júniusában hagyja el véglegesen, addig Ray Ozzie-val közösen fog dolgozni, aki két év múlva teljesen átveszi majd a helyét. Ray Ozzie keze alatt vezető kutatóként Craig Mundie fog tevékenykedni hétfőtől, aki Gates félreállásával a fejlesztési osztály második embere lesz. A 2 év múlva esedékes nyugdíjba vonulás után Bill apánk már nem fog fejlesztőként dolgozni, de a cégnél betöltött elnöki pozícióját megtartja.

"Az üzleti és technológiai szerepünk sosem volt még ilyen erős, a Microsoft az elkövetkezendő években biztosan tartani tudja piacvezetői posztját. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan rendkívül tehetséges emberek vesznek körül, mint Ray és Craig." - mondta - "A következő 2 évben teljes munkaidőben fogok velük együtt dolgozni, hogy gondoskodjak a pozíció zavartalan átvételéről."

Az 1975-ben alapított Microsoft nagyvállalatot 2005-ben Steve Ballmer vezérigazgató 3 divízióra osztotta, melyek vezetői Jim Allchin, Kevin Johnson, Robbie Bach és Jeff Raikes lettek, operatív vezetőnek pedig Kevin Turner-t bízták meg.

A Bill Gates helyét átvevő Ray Ozzie az 1980-as évek elején alkotta meg a világ első elektronikus adatbázis-kezelő programját, a VisiCalc-ot, 83-ban pedig már a Lotus Development Corporation-nél dolgozott egy MS-DOS alapú irodai programcsomag megalkotásán. 84-ben megnyitotta az Iris Associates Inc-t, melyben a Lotus Notes fejlesztését vezette, 1997-ben pedig egy új céget alapított, ahol szintén irodai programcsomagot gyártottak Groove Virtual Office néven. A vállalatát 2005-ben a Microsoft vásárolta fel, ahol Ozzie azonnal vezető pozícióba került.

Craig Mundie 1992-ben igazolt a Microsoft-hoz, ahol csakhamar a Windows CE operációs rendszer egyik vezető fejlesztője lett, szakterülete pedig a mobiltelefonok, a Pocket és az Auto PC-k voltak.

Ray Ozzie és Craig Mundie hétfőtől kezdik meg a munkát, 2008 júniusáig Bill Gates-nek tartoznak majd beszámolási kötelezettséggel, onnantól pedig közvetlen főnökük a vezérigazgató, Steve Ballmer lesz. Bill Gates ezek után nem fog majd aktív munkát végezni, egyedül az elnöki székét tartja meg.

19.
19.
MAKAY
ennyi pénzem lenne én is vissza vonulnák :D:D
18.
18.
b1csab1
Jahh, hogy ossze ne fossam magamot, szegeny Bill Gates bacsi, vajon ezutan mibol fogja eltartani azt a nepes csaladjat!??

Amugy semmi bajom Gates-el , sot tisztelem ot, hogy majd a semmibol megteremtette a vilag legbefolyasosabb ceget!!

RESPECT!!
17.
17.
InGen
Egyébként az Xboxért, meg azért a divizióért ami a játékokért is felel Robbie Bach -nak kell a köszönetet mondani :) köszönjük neki is.
16.
16.
InGen
nos szerintem egy istenség Bill atyánk, sajnálom hogy elmegy, nem semmi amit létrehozott!
15.
15.
Daks
Ca$h: kiveszi az egyik zsebebol es belerakja a masikba :)
13.
13.
Roly
sztem idejön Anettkáért és elmennek egy romantikus űrsétára.
12.
12.
Ca$h
Nem hiszem hogy nyugdijat vagy végkielégítést adna saját magának LordRAT! :)))
11.
11.
Avium
Daks: a Bungie arrol volt hires h minden jateka elobb jott ki mac-re (vagy csak arra jott ki) mint PC-re :) pont ezert volt egy "kisebb" felhaborodas amikor pont a legnagyobb konkurencia vasarolta fel az egyetlen Mac-re specializalodott jatekfejlesztot.. mi marathon rajongok a siras hatarara kerultunk amikor kiraktak eloszor a bungie honlapjan h mostantol MS tulajdonok es majd X-re jon ki a HALO... (pedig egyertelmuen ott volt elotte h coming for macintosh es par honappal kesobb for pc)
10.
10.
Daks
ejha ezt nem is tudtam. erdekes dolog, mert a MAC-en annyira nem szarnyal a jatekpiac mint PC-n es kozolon ugyhogy erdekes dontes volt toluk.
9.
9.
Avium
fojesz: ha a microsoft nem vasarolja meg a bungie-t akkor eloszor MACINTOSH-ra jon ki a HALO aztan PC-re! mivel HALO fejleszteset az elso pillanattol kovetem ezt pontosan tudom (es akkoriban csak Mac-et hasznaltam) :)
8.
8.
fojesz
Ca$h: ha a Bungiet nem vásárolja fel a Microsoft akkor valszeg az lett volna, hogy PC-re jelenik meg először és nem Xboxra. :P
7.
7.
pappi
Küldhetne nekem egy kis pénzt mongyuk 1 millát :)
6.
6.
Chocho
5.
5.
Daks
#4 panyi: vezeto szoftvermernok (volt) tehat nem keves szerepe volt a windows kodolasaban
4.
4.
Ca$h
Srácok srácok, az XBox óta de főleg, mióta boldog tulajdonosa vagyok egy X360-nak, semmi rosszat nem tudok mondani Bill atyánkról. :))) Jah, és persze a Haloról se feledkezzünk meg, ki tudja mi lett volna a Bungie-val, ha ő nem vásárloja fel őket! ;)
3.
3.
MikeReem
en szemely szerint sajnalom, mert hiaba szidja mindenki, azert o regen a semmibol hozta letre a vilag egyik legerosebb ceget. csak remelni tudom en is, hogy tudjak tartani a szinvonalat, vagy meg talan emelik is azt. az elnoki pozicioban azert nyilvan nem veletlenul marad, gondolom fontos donteseket nelkule nem hoznak.
2.
2.
Panyi
Szerintetek Bill Gates kódolja a Windowst???? Ugyanúgy lesz kékhalál, lezdetben valszeg ő kódolta, de most ki az a hülye cégvezető, aki lekódolja, amikor vehet fel rá embereket aaaa
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...