Nem sokkal azután, hogy több országban is elrajtolt a bétatesztje, élesben is bemutatkozik a Pokémon Go: a Niantic Labsnél készülő AR-játék júliusban rajtol el.
Aki nem ismerné a koncepciót: a mobilos játék segítségével a való világban vadászhatunk pokémonokra, az okostelefonunk kamerájával kell kutakodnunk a zsebszörnyek után, és az a feladatunk, hogy a lehető legtöbbet gyűjtsük be belőlük. Az előrehaladáshoz természetesen a pokémonok tanítása és a harc is hozzátartozik, a küzdelmeket pedig más játékosokkal kell megvívnunk.
AR-játékról lévén szó, a hátteret alapesetben a kamera által vett terület adja, és így ugyan az sem elképzelhetetlen, hogy a Hősök terén caplatsz majd Pikachuk után, a játék azt is lehetővé teszi, hogy pokémonos hátteret válasszunk. Az egyes pokémonok begyűjtése persze nehezebb lehet, a fejlesztők szerint a legritkább példányok megszerzését konkrét eseményekhez kötik majd. Ha minden kötél szakad, cserélgethetünk is a többi játékossal, de ez kezdetben még nem lesz benne a játékban.
Ahogy a Pokémon Go Plus is később fog elrajtolni: ez a hírképünkön is látható csuklón hordható kiegészítő, amely egy rezgőmotor és egy LED-lámpa segítségével adja a tudtunkra, ha pokémon van a közelünkben. Az ára 35 dollár lesz.
Fontos megjegyezni azonban, hogy a Pokémon Go maga ingyenes, és további érdekesség, hogy összekapcsolható majd a többi Pokémon-játékkal, így például a novemberben megjelenő Sun/Moon párossal is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.