Battlefield 1 - már be is mutatták a szezonbérletet

  • Írta: fojesz
  • 2016. augusztus 24.
  • Letöltés
Link másolása
Olyan nincs, hogy egy Battlefield megússza pályacsomagok nélkül, a Battlefield 1 szezonbérlete pedig épp a minap mutatkozott be. Az első DLC márciusban jön, és a franciák kapják a főszerepet benne.

A Battlefield 1 szezonbérlete már előrendelhető az Originen, az adatlapján pedig már fel is vázolta nekünk az EA, hogy mire számíthatunk akkor, ha befizetünk az 50 eurós csomagra.

A Premium Pass szokás szerint korai hozzáférést biztosít a játék pályacsomagjaihoz, egész pontosan két héttel korábban csaphatunk majd le a négy DLC-re. Ezek közül az első, a They Shall Not Pass 2017 márciusában válik letölthetővé, ez hozza majd be a játszható frakciók közé a sokak által hiányolt franciákat. (A következő kiegészítővel pedig az oroszok is megérkeznek.)

A szezonbérlettel így összesen 16 pályához, 20 fegyverhez, 14 egyedi dögcédulához és 14 Battlepackhez férhetünk majd hozzá, ez utóbbiakat már novembertől elkezdi osztani a DICE, havonta kapunk új csomagot. Ezeken kívül új Hadműveletek, játékmódok, elit kasztok és járművek várhatók.

A Battlefield 1 október 21-én érkezik, a legutóbbi előzetesét pedig itt nézhetitek vissza. A nyílt bétára sem kell sokat várni, az augusztus 31-én veszi kezdetét.

61.
61.
user101
Én meg azon csodálkozom, hogy ilyenkor hol a f@szba vannak azok a drágalátos moderátorok ? Most tényleg törjem fel az adatbázist és rakjam ki ezeket én manuálisan ?! :D
53.
53.
Klaymen
#49: Tekintve hogy én drágábban vettem igen. De akkor legyen "olcsóbb" ha szeretnéd. Néha amúgy már ilyen 6-7ért is meg lehet szerezni ráadásul originen.
49.
49.
#47: Ja, hogy szerinted kilencért olcsó? Oké.
47.
47.
Klaymen
#45: Az ugye megvan, hogy a játék tavaly novemberben jött ki és alig játszanak, ezért olcsó. Egyéb érdekesség: a víz vizes.
46.
46.
Klaymen
#44: Aranyos vagy amúgy nagyon, azt hiszed szerintem, hogy nagyapád vagyok és nem tudom merre hány méter játékvásárlás terén.
41.
41.
user101
#34: Neked legyen igazad és a mi boldogságunkat fizettessék meg a multis fanboyokkal. Ez esetben nem szóltam egy szót sem... :DDD
40.
40.
Klaymen
Csak annyit mondtam, viszonyítsuk kicsit egymáshoz a dolgokat: egy AC gyűjtői szoborral, Season Passel meg minden anyám kínjával is max 35k például. Ez meg egy 40ezres játék csak Season Passel semmi egyéb tartalommal digitálisan. Így kell COD hater fanboyokból táplálkozni. (nem, mielőtt valami retardált ezzel jönne most, COD-ot sem vettem már évek óta)
38.
38.
Klaymen
Néha elképedek milyen emberek olvassák ezt az oldalt :'D
37.
37.
Klaymen
#14: Hjajj, először olvassunk srácok, aztán rageljünk.
34.
34.
leviske
#32: Azzal egyetértek, hogy elszemtelenedett az EA. Viszont az a 900 milliós nyereség tud új IP-k fejlesztésére is menni az EA-n belül. Bevállalásban pedig az EA még mindig a többi kiadó előtt jár.
33.
33.
Lorthirash
#29: 6 éve játszom StarCraft2 :)
32.
32.
user101
#29: Divinity, Kigdoms of Alamur, Fallout, Witcher, Just Cause, Division, Mass Effect, FarCry, Max Payne, Diablo, StarCraft, Dishonored, Uncharted, Tomb Raider ... abszolút a teljesség igénye nélkül, de még órákig sorolhatnám... Ezek mind kivételek lennének ?

Igen, szerverek fenntartása pénzbe kerül, az utólagos DLC-k elkészítése szintén ( a kinyirbált nem :), de azt gondolom, hogy ebben az esetben vagy az üzleti modell rossz vagy totálisan át vagyunk verve ( utóbbi ! ). Gondolj csak bele: egy totálisan nulla tartalommal induló Battlefrontot is el tudtak adni 13 millió példányban, csak mert rá volt nyomtatva az sw logo... Ez akkora profitot termelt, hogy egyáltalán nem indokolja ezt az iszonyatos túlárazást és évekre fedezi a cím a támogatási költségeit.

Battlefield1-nél az EA az első egy évben ( !!! ) 15 millió eladott példánnyal számol, ez a csak standard edition árával számolva 1 milliárd dollárt bevételt jelent !!! Miközben egy Battlefield4-et konkrétan 100 millióból fejlesztettek le !!!

Sokkal inkább érzem azt, hogy megjött az étvágyuk / felbátorodtak / elszemtelenedtek, hiszen rájöttek, hogy ennyiért is el lehet adni, akkor is veszik... Szerintem ez szomorú és nagyon sötét jövőképet fest előre... :(((
31.
31.
Hunork
#29: Az a 40€ 60€ akar lenni...
Érdekes, hogy az R6 Siegnél és a Titanfall 2-nél is ingyenesek lesznek a pályák...
30.
30.
Inferno
#29: Fanboyság egy kicsit beindult
29.
29.
ollie92
#26: Ez nem olyan egyszerű, ez Battlefield.
Sok játékot adnak 40-50 € amiket végigtolsz 5-6 óra alatt és annyi.
Vagy kipróbálod jövőre, vagy egyáltalán nem.
Persze kivétel a Witcher és Fallout sorozat amelyekbe akár 100+ órát is el lehet tölteni.
Egy battlefield játék több éven keresztül aktív, mert az egyik legjobb, ha nem a legjobb multis élmény. És a készítők éveken át javítják és bővítik így mindig jön egy újabb DLC ami lökést ad az élménynek és mégtovább játszahtod.
110 € egy játék ? Nem, a játék maga 40-50€ (PC/konzol), a további kiegészítő lényegében egy új játék, csomó páyával meg fegyverrel.
Ahogy JackFrags is mondta, igen geci húzás így szétszedni a játékos közösséget. De simán 40€ nem érné meg nekik fejleszteni a játékot és még plusz DLC-ket. Itt komoly NAGY pályákról beszélünk, nem a DOOM féle 50m x 50m.
26.
26.
user101
Tehát, ha jól értem, szép "lassan" eljutottunk oda, hogy 110 euróba fáj egy játék ?! Whoa! :(
25.
25.
Ez igen, elso vh-s jatek es a franciak DLC-ben, gratula annak aki ezt benyeli es rohan elorendelni lol...battlefront 2...
23.
23.
Inferno
Emberek azért az a 4 DLC befigyel mind a 3-ba mind a 4-be 5 DLC pack volt, és ahogy elnézem a fegyverejet a DLC stukik is jó kis egyáltalán nem korhű félautómata OPgunok lesznek. De azért remélem hogy járműből több lesz mert sajnos egyelőre nincs sok :s
14.
14.
Hunork
#11: Hol 40ezer az SP??
40ezer a játék+sp+3nap early access
11.
11.
Klaymen
Battlefront, kevés content Season passel: 30-32 ezer Forint. "Gáz van srácok, most oda kell tennünk magunkat". Battlefield 1, vállalható mennyiségű content de azért Season Pass befigyel: 40 EZER FORINT!!! Úgy hogy nem egy lemezes, hanem egy digitális kiadásról beszélünk. Nonsense...
10.
10.
Datzy
#8: Mert nincs is benne WWI hangulat. Tucatszemét sw:bf mellé való game.
9.
9.
DON GONDOCS
#5: Ezen besírtam!!!! király vagy.
8.
8.
RoyalA
Szépen megkóstolom a bétát aztán majd meglátjuk. Alapból tetszik csak nem fogott meg az első világháborús hangulat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...