Egyesült Királyságban dolgozó fejlesztők kollektívája készít játékot George Orwell Állatfarm című regénye alapján.
A fejlesztésben olyan szakemberek vesznek részt, mint Jele Imre (a Surgeon Simulatort és az I Am Breadet jegyző Bossa Studios magyar társalapítója), Andy Payne (a Just Flight és az AppyNation társalapítója, valamint a Mastertronic volt munkatársa), Georg Backer (A Brave Plan, Fable-sorozat), Jessica Curry (Everybody's Gone to the Rapture, Dear Esther) és Kate Saxon (Mafia III, Alien: Isolation, The Witcher III).
Az adaptációról semmilyen látnivalót nem kaptunk még, de az elképzelések szerint egy kaland-tycoon hibridet kapnánk, ahol a farm egyik állatát irányíthatjuk a forradalom kitörése előtti időktől kezdve. A játék során különböző döntéseket kell majd hoznunk, és persze a farm irányítása is a mi feladatunk lesz: csak rajtunk múlik, hogy utópiát vagy diktatúrát teremtünk.
A regény története egyébként olyan állatokról szól, akik elűzik a farmjuk tulajdonosát, hogy maguk uralkodjanak rajta, végül azonban diktatúrába vezetik azt. A fejlesztők azért szeretnék feldolgozni az Állatfarmot, mert bár a Szovjetunió kritikájaként lehetett értelmezni eredetileg, a mű időtállónak bizonyult, és a tanulságai ma is relevánsak.
A megjelenés PC-re és "más platformokra" várható.
A ket dolog nem feltetlenul kulonul el, sot.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.