Kiadós előzetest kapott a Star Wars: Battlefront II, amit az új Star Wars-filmek színésze, John Boyega narrál. Az ötperces kedvcsináló igyekszik részletesen bemutatni az új rész tartalmát és játékmenetbeli újdonságait, így szó esik a pályákról, a hősökről és járművekről, a játékmódokról, valamint a kasztokról és az átalakított kártyarendszerről is többek között. A trailer új gameplay jeleneteket is felvonultat, úgyhogy már ezek miatt megéri végigülni!
A Star Wars: Battlefront II november 17-én jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, előtte azonban bétatesztelhetjük majd a játékot: elsőként, október 4-től az előrendelők játszhatnak, október 6-tól azonban bárki kipróbálhatja folytatást, és október 9-ig nyúzhatja azt. A próbakörnek a nyáron demózott Galactic Assault és a Starfighter Assault is a része lesz, emellett pedig az Arcade módba is belekóstolhatunk majd.
Az Arcade alapvetően PvE-játékélményt ígér, igaz, konzolon egy barátot is behívhatunk, hogy osztott képernyős módban játsszon mellettünk vagy ellenünk. A bétában két felállásban próbálhatjuk ki ezt a játékfajtát, az egyikben egy kétszer tízfős csatába csöppenünk egyedüli játékosként, míg a másikban Darth Maullal kell elhárítanunk az ellenfeleink hullámokban érkező támadását.
Az idei Gamescomon mi már futottunk egy kört a Battlefront II-vel, a tapasztalatainkról itt olvashattok.
Update! Közben befutott a játék bétás gépigénye is, íme!
Minimum gépigény:
- OS: 64-bites Windows 7 (SP1), Windows 8.1 vagy Windows 10
- Processzor: AMD FX-6350 vagy Intel Core i5-6600K
- Memória: 8 GB RAM
- VGA: AMD Radeon HD 7850 (2 GB) vagy NVIDIA GeForce GTX 660 (2 GB)
- DirectX 11
- 512 kbps vagy gyorsabb internetkapcsolat
- 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott gépigény:
- OS: 64-bites Windows 10
- Processzor: AMD FX 8350 Wraith vagy Intel Core i7-6700
- Memória: 16 GB RAM
- VGA: AMD Radeon RX 480 (4 GB) vagy NVIDIA GeForce®GTX 1060 (3 GB)
- DirectX 11.1
- 512 kbps vagy gyorsabb internetkapcsolat
- 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.