A Kinect hosszú haláltusa után végleg jobblétre szenderült. A mozgásérzékelős szenzor alkotója, Alex Kipman és az Xbox marketingfejese a Fast Companynak adott interjújában megerősítette, hogy az eszköz gyártása leáll. A meglévő készleteket még értékesítik a kiskereskedők, de utánpótlás már nem várható.
A Kinect szoftveres támogatása még egy darabig folytatódik, de vélhetőleg ennek is búcsút mondhatunk a jövőben. Mivel igazán kiemelkedő játékok nem érkeztek rá, így ennek hiányát nem is érezzük meg.
Az eszköz Xbox 360-as verziója még a 2009-es E3-on mutatkozott be Project Natal kódnéven, a premierre a következő év októberében került sor. A Microsoft a teljes életciklusa alatt 35 millió Kinectet adott el. Az Xbox One premierjekor még kizárólag a Kinecttel együtt lehetett megvásárolni a konzolt, ami sokaknak nem tetszett, így 2014 októberében megjelentek a 100 dollárral olcsóbb, szenzor nélküli kiszerelések is. Ezután folyamatosan gyengült a Kinect relevanciája. A redmondiak akkor úgy fogalmaztak, hogy a szenzor nélkül a fejlesztőknek több erőforrás áll a rendelkezésükre, a 2015-ös E3-on pedig már nem is beszéltek a Kinectről.
A konzol legutóbbi iterációi - beleértve az Xbox One S-t és az Xbox One X-et - már nem kaptak dedikált Kinect-portot. Ha valaki megvásárolta az eszközt, egy 50 dolláros USB-s átalakítóra volt szüksége, hogy használni tudja.
Érdekes, hogy a Microsoft legfrissebb nyilatkozatában még mindig kapaszkodik az Xbox One-os Kinectbe. Mint írják, a gyártás leállítása "nem jelenti a technológia végét", elvégre a Kinectnek fontos szerepet szánnak Xbox One-on és Windows 10-en a Cortana, a Mixed Reality és a jövőbeli technológiák kapcsán.
Egy kivetített virtuális tér már más kérdés, meg az is, hogy aki játszik, tervez, dolgozik, az nem biztos, hogy fog egy szobában ugrálni, mint Tony Stark :) Ha csak nem ad akkora pluszt a dolog, ami miatt érdemes lesz ezt bevállalni. A VR sem fog kihalni addig a pontig amíg egy olyan szegmenst tudhat magának, ami profitot termel az abban érdekelteknek, de mainstream még nagyon sokáig nem lesz.
Itt a pártolók és az ellenzők között azt gondolom nem is azon megy a vita, hogy a VR megmarad-e egyáltalán, mint platform ( szerintem meg ), hanem, hogy lesz-e mainstream vagy sem ( szerintem nem ).
Annyira bírom ezeket a "VR halott" embereket, gondolom soha nem próbálta, csak hajtja a baromságait! Meglátja mennyibe kerül, meg hogy nem elég hozzá a 9800gt-je és akkor már szar, meg halott! Ha ezeken múlna bármi is már rég minden halott lenne! Egyszer ráadnák a fejére aztán alig lehetne leszedni róla, ő tudja látatlanban is, hogy szar! Szánalmas! :D
Viccet félretéve, én 360-n most is nagyon jól elvagyok vele, egyedül is és társasággal is. Sztem teljesen használható és szórakoztató cucc, ott cseszték el, hogy nagyon hardcore gameket is akartak rá csinálni, amibe beletőrt már a bicska. Most őszintén, a Wii konkurenciája akart lenni, hol jöttek arra ilyen gamek? Sehol, mert nem volt rá igény.
A One-hoz adott Kinect 2.0 mögé meg premierkor kellett volna pakolni már legalább egy tucat játékot, hogy az emberek tudják mivel tolni ha már kötelezően rájuk sószták.
A VR meg kb ugyanez lesz, néhány játéknál azt veszem észre, hogy baszki ezt már a Kinect is meg a PS move is tudta volna, csak most sisak van a fejeden (utóbbiban jó, okké, irányító is volt a kezedben, mint most), azt erre mindenki összeszarja a bokáját hogy, "fúúú, anyád ki tudok hajolni meg fedezék mögé tudok gugolni"...-.-
Azt se feledjük, hogy ez annak a vr-nak a kezdete, amely majd egy szép napon elröpít minket a virtuális valóság világába! Egyelőre még nagyon nem tartunk ott, és jelenleg engem is annyira hidegen hagy a cucc, hogy majd halálra fagyok, de ez nem jelenti azt, hogy nem látom a fától az erdőt. Most komolyan, a kinecthez hasonlítjuk? Basszus...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.