A Polygon legutóbbi elemzése azt fejtegeti, hogy mennyire el van maradva a Microsoft exkluzív játékok terén. Míg a Sonynak a God of War, a Detroit: Become Human, a Dreams, a Days Gone, a Spider-Man és a The Last of Us: Part II is csőben van, a redmondiak a Sea of Thievest, a State of Decay 2-t és a Crackdown 3-at tudják felmutatni mindössze.
A lap úgy fogalmaz, Phil Spencer előléptetése éppen azt a célt szolgálja, hogy ez a probléma megoldódjon, az úriember maga is azt nyilatkozta tavaly, hogy a tartalomkészítésnek az egyik legfőbb erősségüknek kellene lennie - vagyis a Microsoft pontosan tudja, hogy gondjaik vannak ezen a téren. A Polygon szerint az Xbox One mindössze 35 millió eladott példánynál jár, vagyis a Sony kényelmesen vezeti a konzolháborút, az elemzők pedig úgy vélik, hogy biztosan nem változtat majd a jelenlegi tempón.
Abban is nagy az egyetértés a szakemberek között, hogy a Microsoft stúdiófelvásárlásokkal oldja majd fel ezt a helyzetet, méghozzá a közeljövőben. Hiába a szerényen teljesítő videojátékos részleg, a vállalatnak jól megy a szekér, 130 milliárd dolláros készpénzállományon ül, amiből könnyedén futná néhány új csapatra. (Emlékezzünk, a Mojang 2,5 milliárdjába került a cégnek 2014-ben, ami egy sokkolóan magas összegnek tűnt akkor!)
A cikk legérdekesebb része, hogy a Polygon a saját forrásaira hivatkozva bedobott néhány nevet is, amit állítólag kinézett magának a vállalat. Habár a célpontokkal egy külön írásban foglalkozik majd részletesen, elöljáróban elárulta, hogy tudomása szerint az Electronic Arts, a Valve és a PUBG Corp. bekebelezése is szóba jött...
Hogy mi lesz ebből, az persze jó kérdés, arról már nem esett szó, hogy mekkora valószínűsége van annak, hogy pont ezekre a vállalatokra csap le a Microsoft - így érdemes fenntartásokkal kezelni az itt leírtakat.
Konkrétan mindenre van cél disztribúció, neked fogalmad sincs a linuxos világról, de akkor mondok egy példát:Van egy kis céged ahol szükség lenne valami központosításra szerver üzemeltetésére (tudod közös meghajtók nyomtatók stb... milio ezer dolog)
Nézzük a lehetőségeket először a windows oldalt:
Megveszed a windows server 2016-ot mondjuk bruttó 220000 ft + az irodában található gépekre is meg kell majd venni a vállalatnak a windowst. összességében ez sok pénz lesz. Mindent lehet szabályozni a win szerverben nagyon jó viszonylag stabil.
És akkor itt van a másik oldal legyen most Ubuntu Szerver.
Letöltöd feltelepíted konfigurálod, csinálhatsz vele megosztásokat windowsra mac-re linuxra, ugyanúgy csinálhat GPO-t mint windowson, tudsz egy normális tűzfalat hegeszteni rá stb, és mindez ingyen egy linuxos szerver kitud szolgálni ugyanúgy windowsos és osx-es gépeket is. Onnantól hogy egyszer be van állítva gyakorlatilag soha nem kell hozzányúlni, jól működik és kész.
Az advancedebb linuxok között (értsd azt raksz fel rá és úgy ahogy te szeretnéd) is kell különbséget tenni. Igaz hogy valamelyik elveszi a szabadidődet, de a többség olyat használ ami inkább hasonlít lego-ra mint egy elkészületlen mikrochipre. Végsősorban eljutsz oda hogy teljesen az a szoftver vesz körül amit te a legjobbnak tartasz, minden mindig a legfrissebb és sosincs változás semmiben, hacsaknem kifejezetten te akarod meglépni. Egy program telepítése a Windowssal ellentétben egyetlen command a kívánt program nevével megtoldva, a frissítés meg minden létező dolgot frissít neked a gépen. 1,5 év után annyira jól müxik hogy egyenesen unom az életem.
No nem azért "unom" mert csak a mókolsában lelek örömöt, hanem mert a Windowshoz képest extrém-steril. Ott minden tele volt szarral, mindent egyesével frissítettél, a programjaim fele ilyen félvírus hatást keltett, a következő Windows(verzió) ennyire teljesen máshogy néz ki, valamit letorrentezel mert ugye a néplélek állása szerint az 1000$-s képszerkesztő a jó szoftver.
Végsősorban szerintem a linuxon felhasználók vannak míg a Windowson meg felhasználtak. Ott a végletekig ki vagy téve a sokszor nuku alternatívával rendelkező helyettesíthetetlen dolgoknak mint maga az oprendszer minden elemestül. Ott a szoftvereknek máig nem közösen elfogadott gyűjtőhely még a windows store sem, a szoftveres higiénia meg kifejezetten rettenetes. Alternatívát találni valamire felérhet egy orosz rulettel, hacsak persze nincsen egy vírusirtód ami maga is potenciálisan egy újabb és törölhetetlen vírus amire guglin kell keresgélned hogy hogy szeded le.
Csak még annyit hogy a Windows kiismerésére egy gyerekkorod volt. Linux használatára mennyit próbáltál szánni?
Azért ez csak féligazság amit mondasz. Legyen elég annyi hogy linux májer egóval rászálltam az android kibelezésére hogy megoldjak rajta valamit. Aztán szembesültem hogy tökömtudja hogy az X helyett mi a francon fut a grafikai megjelenítés és hogy miután megtaláltam sem sikerült megtudnom kb semmi infot róla. Mellesleg hozzá kell tennem hogy úgy nézett ki a mappaelrendezés mint egy rendetlenül összekötögetett gamergép belseje, hogy meg se említsem a sok szoftvert ami a linuxot milliárdok által biztonságosan használható smooth rendszerré teszi, miközben még bonyolultabb lesz pl. az hogy hogyan működnek a privilégiumok.
Meg most miért is kellene megtanulnom egy 640 oldalas könyvet ahhoz, hogy meg tudjak hallgatni egy .mp3-at? Van erre nekem igényem egy olyan rendszeren, ami semmire sem jó, csak arra, hogy beszéljek róla?
Félreértés ne essék. Biztosan van a Linuxnak sok nagyon jó tulajdonsága és biztosan nagyon jó például "dolgokra". De arra mondjuk kurvára alkalmatlan, hogy egy számítógépes arc felhasználja.
Ilyen hobbi projekt, mint például az autóbütykölés. Meg lehet úgy csinálni, hogy a garázstelepi Józsi is értse, hogy miként megy és hozzá is tud nyúlni. Ezzel el lehet szórakozni, lehet róla beszélni, hogy lekössön titeket Linux-osokat... De ez mind a mellékterméke annak, hogy ott maga csak a rendszer létezik és semmire nem jó - pont ezért beszélnek mindig a rendszerről. Szerintem fókuszt kellene váltani és mondjuk játszani, vagy bármi másra felhasználni azt a gépet...
Ami persze Linux mellett totál lehetetlen, mivel teljesen alkalmatlan mindenre azon kívül, hogy beszéljünk róla, játékokról meg programok futtatásáról már nem is beszélve.
Nem tudom, hogy magyarázzam el. Mondjuk van a gagyi olcsór autó meg van a drága luxus autó. Az egyikkel menni sem lehet derékfájás nélkül és kockáztatnod kell az életed minden előzésnél amellett, hogy el sem férsz benne, de kábe semmire sem jó, csak úgy van. A másik meg minden lehető igényt magas szinten kielégít. ÉS akkor arról beszélünk, hogy a semmire sem való autóban a hátsó ülésnek a döntése egy rugós műanyag szerkezettel van megoldva, amit a Józsi is vág a garázstelepen, míg a másikban bowdennel vagy elektronikával van megoldva. Ami persze elromolhat, megnyúlhat, kiakadhat...
És? Az autó van érted, vagy te vagy az autóért?
Szóval most te vagy a rendszeredért, vagy a rendszer van érted?
Egy Linux-ban mindig te voltál a rendszerért, ami semmire sem jó, a Windows-ban mindig a rendszer volt érted és bármire használhattad.
Ez a kettő ugyanolyan allicensszel működik végsősorban.
Amúgy lehet hogy egy fokkal tovább mennek és akkor már a hardvert is bérled majd. Itt van annyi ideje ez a technológia is csak még nem sok sikere volt eddig.
Valaki azt mondta másik fórumon hogy sok EA fejes adott el részvényt mostanában.
Pontosan. Az ököszisztéma a lényeg, szerintem az sincs messze ( és a Game Pass már tulajdonképpen ez ) hogy nem lehet majd megvenni a szoftvereket, lehet őket bérelni, előfizetés ellenében. Az üzleti életben már nagyon sok cég ezt csinálja. Nem egyszeri bevétel, hanem folyamatos "bérleti" vagy "support" díj.
Amúgy az MS szerintem simán fel tudná vásárolni az EA-t. Ha szétcsapna köztük, nem is lenne rossz üzlet.
Még hogyha nem is jön ki rá minden natívan, a wine (natív windows programok futtatására jó ha valaki nem hozzáértő olvasná) rettenetesen gyorsan fejlődik és akkor is gamer platform maradhat amikor a tököm sem fejleszt már rá.
És gondold el, ez a mentalitás összetalálkozik a balfék Phil Spencerrel. OMFG, mondjuk katasztrófaturista jelleggel engem érdekelne, mi lesz beőle.:)
Amúgy egy ilyen felvásárlás esetében a StarWars licencek átszállnának a Microsoft-ra, vagy automatikusan visszaröpcsiznének a Disney-hez?
A 3 felvásárlandó cég szimbolikus:
- Az EA-t azért mert egy húron pendülnek velük. Ugyanolyan pszcihopatikus pénzleső banda amelyik a saját Origin platformjára húzza az EA játékok rajongóit csak hogy a Steammel rivalizálni próbáljon. Ha megvan a tőke akkor ez a felvásárlás rettenetesen egyszerűen menne és milliókat hozna a platformra, tulajdonképpen beolvaszthatnák az origint.
-A PUBG Corp. A (népautó hasonlatában élve) a népjátékok gyártója. Kis egyszerű játékmódból kreáltak szuperbrandet ahogy nagyjából a Minecraft is. Elengedhetetlen követelmény hogy behozzanak ilyeneket a Windows platformra. Minden év játéka ilyen cím manapság.
-A Valve egyértelműen NEM azért van megemlítve mert lenne esélyük felvásárolni. Sokkal de sokkal zseniálisabb gondolataik vannak a legtöbb konkurenciához képest hogy az "underdog" legyenek ebben az esetben. Ha belemennének akkor szerintem a csillagos eget is odaadnák azért hogy felvásárolják őket. 100 milliárdot nevetve megadnának azért hogy tulajdonképpen az egész PC-t leuralják.
Persze ertem en, hogy fontos a brand es annak epitese, de ha reszvenyes lennek, inkabb a bevetelt szeretnem. :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.