Conan-sorozatot készít az Amazon

  • Írta: Shifty
  • 2018. február 6.
  • Cooltúra
Link másolása
A Deadline értesülései szerint az Amazon Studios Robert E. Howard népszerű barbár kalandora, Conan főszereplésével készít egy sorozatot. A projekten a szakma jól ismert emberei dogoznak.

A Deadline jelentette, hogy az Amazon Studios a Gyűrűk Ura-sorozat után egy másik népszerű fantasy univerzumra is lecsapott, így készül a Conan-sorozat. A projektet a Colony társalkotója, Ryan Condal vezényli majd, többek között azzal a Miguel Sapochnikkal az oldalán, aki a Trónok harca több népszerű epizódját (“Hardhome”, “Battle of the Bastards,) is rendezte. A produceri teendőket is a szakma egyik jeles képviselője látja majd el, hiszen a Fargo és A szolgálólány meséje egykori producere, Warren Littlefield kapta a nemes feladatot.

Robert E. Howard 1932-ben megálmodott univerzuma és annak hőse, Conan nem először kap mozgóképes feldolgozást, hiszen 1982-ben és 1984-ben maga Arnold Schwarzenegger játszotta el a barbár hőst, hogy aztán 1997-ben egy animációs sorozatban a gyerekek is megismerkedjenek vele. Később számos játékadaptáció és újabb filmes próbálkozás tett kitérőt Howard könyörtelen világában.

3.
3.
silkgoat
Fuuu, mehet minden epizodban valami jo kis lopas es heist, persze kardozassal es csocsokkel. Legyen rendes 18+-os mar. Vagy legalabb egy 16+-os, ami melto Conan-hoz es az univerzumahoz.
2.
2.
Hab
Remélem végre kapunk egy kék szemű Conan-t, és legalább olyan véres lesz mint az első film.
1.
1.
Stack
Tényleg ebből még TV sorozat is volt anno :-)
http://www.imdb.com/title/tt0120569/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...