Habár az első pletykák még arról szóltak, hogy a Warner Leonardo DiCapriót szeretné a szerepre, a Variety értesülései szerint végül Joaquin Phoenix játszhatja el Jokert a karakter eredettörténetéről szóló filmben, amit Todd Phillips ír és rendez. Úgy tudni, Phoenix már el is vállalta a szerepet, egyelőre azonban még nem kaptunk hivatalos megerősítést a témában.
Fontos adalék, hogy a Joker-film független lesz a DC jelenleg is futó moziverzumától, ez azt jelenti állítólag, hogy Phoenix érkezése semmilyen módon nem érinti a 2019-re ígért Suicide Squad 2-t, amelyben Jared Leto alakítja a karaktert. Phoenix neve egyébként nem először merül a képregény-filmeknél, a Doctor Strange címszereplőjeként és a Batman v Superman Lex Luthorjaként is szóba jött korábban.
Nem is állt szándékomban aranyba önteni Ledgert, ezt már megtették a kritikusok és akik az oscart adták neki. Egy egyszerű tényt közöltem hogy nagyon megviselte a szerep. Közvetlen halálát persze lehet nem okozta sok minden közrejátszhatott, de ha valaki ismer Ledger életművét( és nem csak a filmjeire gondolok),érzékenységét és munkabírását akkor következtethetünk arra hogy bizony ennyire megviselte a szerep.
Utolsó interjú vele, érdemes 00:38-00:42-ig visszanézni. Szerintem elég félelmetes.
http://indavideo.hu/video/HEATH_LEDGER_UTOLSO_INTERJUJA
Persze abban egyetértek hogy a drog és az alkohol felgyorsíthatta ezt de csak alkoholista drogosként elkönyvelni Ledgert talán kicsit elhamarkodott ítélet. Szerintem ez egy kurva erős túlzás. Pár csíkot felszívott, leöntött pár pohár whiskyt azt csá. Ember volt, nem volt tökéletes de függő sem volt. Függők azok a diákok akik a gimiben sokszor kitűnő tanulók de egy év alatt tönkrebassza magát és még órán is tikkel a szeme, rázza a lábát, meregeti a szemét. Órán!!! A tanároknak meg fogalmuk sincs róla, úgy feleltetik le hogy a gyerek hadar, jól elmondja de nem normális gyorsaságban. Én is csak azért szúrom ki mert fiatalabb koromba hajón dolgoztam magam is sok mindent kipróbáltam, kíváncsiság miatt de nem voltam hülye hogy tönkretegyem magam. Mégis tehetetlenek érzem magam és mérgesnek mert tehetséges diákokról van szó. Van amelyik pedagógus szülők gyermeke. És nem veszik bazd meg észre a szülők! Hogy a picsába irassam be a gyermekemet ha majd eljön az ideje most 2 éves, ha egy jó nevű iskolában is a diákok 60% drogozik legfőképp a fiúk. Áh hagyjuk is, elkeserítő a helyzet.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.