A pletykák szerint Zack Snyder nem önként szállt ki Az Igazság Ligája munkálataiból, hanem a Warner Bros. rúgta ki. A hírt Josh Dickey újságíró szellőztette meg, később pedig a Collider munkatársa is alátámasztotta a saját forrásaival: eszerint Snydertől tavaly januárban vagy februárban vált meg a cég, az úriember távozását azonban Snyderék családi tragédiájával indokolták meg hónapokkal később, hogy a sajtó ne cuppanjon rá a témára.
Kis kontextus: a korábbi hírek alapján úgy tűnik, Snyder eltávolításához Greg Silverman kirúgásán keresztül vezetett az út. Korábban Silverman terelgette a DC-filmeket, és amikor a cég vezetői a Batman v Superman fogadtatása miatt és a későbbi filmek jobb eredménye reményében jelezték neki, hogy talán nem Snydernek kellene megcsinálnia Az Igazság Ligáját, Silverman - aki már a 300-on is együtt dolgozott a rendezővel -, visszautasította a kérést. A Warner vezérigazgatója végül 2016 decemberében szakított Silvermannel.
Snyder jelenleg egy DC-filmhez sincs beosztva rendezőként, az Aquamannek és a Wonder Woman 2-nek azonban ő az egyik producere.
A helyi kismoziban egy hétig ment...
Pl: Az utolsó Jedit a kritikusok és a mozik is felmagasztalták és mint utóbb kiderült a mozik azért csinálták mert a Disneyvel kötött szerződés értelmében csak az a mozi vetítethette Az Utolsó Jedit aki műsorra tűzi 3 hétre.
Az utóbbi DC filmek közül számomra még mindig az Acélember a legjobb, aztán BvS a hülyeségei ellenére, Wonder Woman, és Justice League. Ez utóbbi elég gyengére sikerült, de legjobban Flash karaktergyilkossága húzott fel. Fel nem foghatom miért kellett ilyen retardált gyereknek ábrázolni.
én még mindig szívesebben ülök be DC filmre, mint Marvel-lesre, hiába tudom hogy minőség szempontjából jobbak Amerikai Kapitányék, de egyszerűen már annyira nem érdekel hogy mi fog történni velük, rá se tudom venni magam hogy moziba menjek.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.