Jövő márciusban saját, hat füzetből álló képregény-sorozatot kap a Marvel's Spider-Man. Az Insomniac Pókember-játéka hamar belopta magát a rajongók szívébe (köztük a miénkbe is), így a Marvel úgy döntött, hogy érdemes a játékban feltűnő Peter Parker történetét úgy megjeleníteni, ahogy az eredetileg ki lett találva.
A sorozat a Marvel's Spider-Man: City at War címmel kerül majd a polcokra, s elsősorban a játék fő történetszálára fókuszál majd, de feltűnnek majd kimaradt jelenetek és a DLC-sztorik során látott pillanatok is. A történet írója egyébként a Spider-Woman szériája kapcsán ismert Dennis Hopeless lesz, a belső paneleket pedig Michele Bandini rajzolja majd. A borítókért ezúttal is több képregényművész felel, köztük a Spider-Geddon nulladik számáról ismert Clayton Crain, de közreműködik majd David Nakayama, Tim Tsang, Gerardo Sandoval és Adi Granov is. Az első szám borítója így fest:
Úgy tűnik, hogy a Marvel hosszabb távra tervez ezzel a szériával, ugyanis a "Marvel Gameverse" első üdvöskéjeként emlegetik a Pókember-játék feldolgozását. Vajon milyen videojátékok kaphatnak majd hasonló kezelést a Marvel nyomdáiban? A mi első tippünk a Square Enix régóta várt Avengers Projectjére esne.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.