A Wii U sikertelensége után ismét nagyot húzott a Nintendo, amikor nem követte a másik két konzolgyártó irányvonalát, és helyette a Switch formájában egy hibridkonzolt dobott a piacra. A döntés annyira kifizetődött, hogy a tavaly márciustól novemberig tartó időszakban több mint 8,3 millió darabot adtak el a Switchből a tengerentúlon, amivel időarányosa a legjobban fogyó konzol lett a tengerentúlon, legalábbis ebben a generációban.
A Switchre készült exkluzívok is jól fogynak, így a The Legend of Zelda: Breath of the Wild már 4 millió leszállított egységnél tart, a Mario Kart 8 Deluxe-ot pedig több mint 5 millióan vásárolták eddig meg. A Super Mario Odyssey 4,7 milliónál, a Super Mario Party 1,4 millió darabnál jár, míg a nemrég megjelent Super Smash Bros. Ultimate a premier óta eltelt tizenegy nap alatt több mint 3 millió példányban talált gazdára.
Gondolom ugyan így van az is, amikor mi megmondjuk, hogy egy mikrotranzakciós dolog nem jó, közben meg bankot robbantanak vele. Valakinek úgy látszik, kellenek ezek :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.