A NetEase kisebbségi részesedés vásárlásával támogatja a Quantic Dream jövőbeli munkáját. A kínai vállalat határozott vízióval hozta meg ezt a döntést: a céljuk, hogy "egy globális, több franchise-t éltető vállalattá erősítsék a stúdiót, ezzel megsegítve a technológia és a nagyszerű játékok jövőjét."
"Folyamatosan keressük azokat a partnereket, akikkel összefogva következő generációs játékokat készíthetünk. A Quantic Dream az utóbbi két évtizedben bebizonyította, hogy páratlan tehetséggel bírnak az interaktív történetmesélés terén - pontosan ez az, amit keresünk. Rendkívül örülünk annak, hogy a Quantic Dream partnerei lehetünk, s reméljük, hogy remek játékokkal szolgálhatunk majd a világ minden táján élő játékosoknak" - nyilatkozta Ethan Wang, a NetEase alelnöke.
A Quantic Dream vezérigazgatója, David Cage a következőkkel reagált: "A videojátékipar hatalmas változásokon megy majd keresztül az elkövetkezendő években. Jönnek az új hardverek, új üzleti modelleket fedezünk fel és más megközelítésből ismerhetjük meg a játékokat is. Azt szeretnénk, hogy a Quantic Dream kulcsfontosságú legyen ennek az ismeretlen jövőképnek a feltérképezésében, a NetEase segítségével pedig valóra válthatjuk majd mindezt, a vállalatunk elérheti a teljes potenciálját. A NetEase érti, hogy mitől különleges a Quantic, emellett pedig ők is osztják a minőségi játékok iránti elhivatottságot."
A fejlesztőstúdió a NetEase lépése kapcsán több interjút is adott a közelmúltban. A Variety újságíróinak Cage többek közt azt is elárulta, hogy a csapat a jövőben szeretne nyitni több platform felé is: "Az a célunk, hogy jelen legyünk minden platformon, ahol megvan az a közönség, akik élvezhetik a játékainkat. Természetesen továbbra is fejlesztünk majd a PlayStation platformjára - hiszen ez egy olyan környezet, amit az utóbbi 12 évben volt időnk megismerni -, de mostantól jelen leszünk majd az összes többi releváns platformon is."
A Quantic Dream társ-vezérigazgatója, Guillaume de Fondaumière mindezt megerősítette a VentureBeattel folytatott beszélgetése során, valamint kihangsúlyozta a történetközpontú videojátékok fontosságát: "A Quantic Dream nem egy szokványos vállalat. Saját játék-engine-t, és az ehhez tartozó technológiát fejlesztettünk már több mint 22 éve. Saját IP-ket hoztunk létre a nemzetközi piacon, az utóbbi 12 évben pedig kizárólag a Sonyval kollaboráltunk. Ezalatt az idő alatt az interaktív történetmesélés zászlóshajójává váltunk, még akkor is, amikor kevesen hittek ebben. A Detroit: Become Human sikerei bebizonyították, hogy igazán éretté váltunk ezzel a formátummal. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy egyre nagyobb igény van az ehhez hasonló játékokra. Mára pedig a mély történetmesélés és az érzelmeket felkavaró élmények a legtöbb AAA-játék szerves részévé váltak."
A többi mi? Passzív rádióhullám?
Ráadásul filmnek iszonyat gyenge a legtöbb, kb. B kategória.
#1
Ezen a kommenteden már meg sem lepődöm. Veled tényleg komoly bajok vannak ember.
https://www.supermassivegames.com/games/man-of-medan
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.