A főleg játékkiadással foglalkozó 505 Games anyavállalata, a Digital Bros is megtartotta negyedéves pénzügyi jelentését, ahol kiderült, hogy a 2019-es üzleti év első negyedévében szignifikáns növekedést sikerült realizálnia a cégnek. Ebben vastagon szerepet játszott a Remedy Entertainment játéka, a Control és a Bloodstained sikere is.
A Control a premierjét követő első hónapban például 17,7 millió eurót termelt, amibe nem számít bele az a pénz, amit a cég az Epic Gamestől kapott az PC-s exkluzivitásért. A Bloodstained eladásai is jól alakultak, 5,5 millió eurót keresett eddig vele a Digital Bros.
Az előrejelzések szerint a Death Stranding PC-s változatának forgalmazásával is jól jár majd a cég. A tervek szerint közel 50 millió euró érkezik majd a játéknak köszönhetően, ami azt jelenti, hogy az előrejelzések szerint olyan 834 ezer és egymillió közötti eladott példánnyal számol az 505 Games.
Várom a többszörösen leértékelt verziót. Ráérek vele :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.