Még 2017-ben, a The Game Awardson mutatkozott be a The Vanishing of Ethan Cartert is jegyző The Astronauts csapatának legújabb játéka, a Witchfire, amely nem véletlenül kelt az emberben Painkiller-utánérzést. A csapat alapítói között ugyanis bőven találni olyan szakembereket, akik a Painkillert és a Bulletstormot jegyző People Can Flytól igazoltak át.
A játék kapcsán egyébként még mindig nagyon sok a kérdőjel, de a csapat egy fejlesztői blogbejegyzéssel jelezte, nem lőtték le a fejlesztést, sőt, kaptunk egy új játékmenet-kedvcsinálót is, amely alapján elmondható, egyelőre jól állnak a dolgok.
A Witchfire az eddigi infók alapján valamikor 2020-ban rajtol el PC-n.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.