Úgy néz ki, hogy az Nvidia a valós idejű sugárkövetéssel felturbózott látvány mellett a játékok fizikáját érintő fejlesztésekkel sem hagyott alább. Érkezik ugyanis a PhysX 5.0, mely három fronton hoz majd igazán nagy előrelépést az elődjeihez képest.
Elsőként a FEM (Finite Element Model), vagyis a deformálható testek újfajta szimulációját érdemes megemlíteni, melyet az autóipari és a gyártóipari standard szimulációs technikákból vesznek át. Az újítás segítségével a grafikusmotorok képesek lesznek a valósághoz hűen lemodellezni azt, hogy két különböző keménységű anyag találkozásakor mi történik - mint ahogyan a videóban a homok és a nyugágy lába közti kölcsönhatás esetében láthattuk.
Emellett hatalmas fejlődésre számíthatunk a folyadékszimuláció és a diszkrét részecskék áramlási modelljében is. Végül pedig a hálóként kapcsolódó részecskék terén is jókora változást figyelhetünk meg; sok-sok évnyi fejlesztés után végre realisztikusan viselkedhetnek majd az olyan tárgyak, mint a kötelek és a ruhák, és a rájuk ható aerodinamikai erők sem fogják őket többé kímélni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.