A Microsoft szerint a felhőé és a bárhol, bármikor elérhető játékoké a jövő, ezt pedig jövő hónaptól készek is bebizonyítani. Szeptember 15-én huszonkét országban, köztük Magyarországon is elérhetővé válik az Xbox Game Pass Ultimate mobilos változata, így az eddig Xbox One-on és PC-n játszott kedvenceinket innentől elérhetjük majd az androidos mobiltelefonunkról vagy tabletünkről is.
Ezzel több mint száz játék válik egycsapással elérhetővé, hála az xCloud felhőalapú rendszerének. A Game Pass könyvtárában lévő címeket telepítés és különösebb hardveres megterhelés nélkül, játszhatjuk majd egyenesen a Microsoft szervereiről, a rendszer pedig az online profilunk segítségével automatikusan szinkronba hozza a korábbi mentéseinkkel, beállításainkkal, a barátlistánkkal és az achievementjeinkkel.
Mindez persze nem feltétlenül újdonság azok számára, akik közelebbről is figyelemmel követték a Microsoft legutóbbi lépéseit. Phil Spencer már múlthónapban elárulta, hogy ősszel összedrótozzák az xCloud és az Xbox Game Pass Ultimate rendszereit, és mivel valóban nem kell áremelkedésre számítanunk, a 15 dolláros havidíj ezzel is csak jóval csábítóbb lett. Nehéz jobb ajánlatot tenni azoknak, akik konzolon, PC-n és akár mobilon is szívesen játszanak, Spencerék egyetlen előfizetéssel egy kalap alá vették a teljes ökoszisztémát.
És szerintem szeptember 15.- től boldogabbá tud tenni egy 12 órás műszakot
#14: vágesz, csak a mobilokról szólt a hír, gondoltam releváns leszek:)
Csakhogy ez nem hozza ki belőle a ravasz rezgést. Jó, nem nagy cuccnak tartott egy feature, pedig simán nagy cucc. Az oké, hogy lövöldéknél, nyilazós játékoknál oda rak valamit, de hogy a WRC-ben érzed rajta, hogy mikor veszti el a kerék a tapadást, külön gáznál/kanyarnál, a másik ravaszon meg féknél. Nagyon sokad dob rajta, megéri az árát. Vegyé.
Csak az xbox 360 kontrollerem kell visszaszerezni.
Ha jó lesz a cucc, lehet nem is kell series x.
10/10
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.