Sokáig úgy tűnt, két film közül kerülhet ki az, ami elmondhatja magáról, hogy újraindította a 2020-as moziszezont - ez a kettő a Disney élőszereplős Mulanja és Christopher Nolan Tenetje volt.
A koronavírus-járvány azonban Amerikában (az egyik legfontosabb piacon) nem látszik enyhülni, úgyhogy többszörös tologatás után mindkét film kiadása rendkívüli intézkedéseket követelt. A Tenetről azóta tudjuk, hogy bár mozikban lesz látható a film, ezúttal elmarad a szimultán premier a világ egyes országaiban. Speciális lesz a helyzet a Mulannál is.
Bob Chapek, a Disney vezérigazgatója a minap egy befektetői konferenciahíváson jelentette be, hogy a Mulan szeptember 4-én fog premierezni, méghozzá a Disney+-on. Olyan országokban, ahol a Disney+ nem elérhető, és a mozik nyitva tartanak, ott változatlanul moziban debütál a film ezzel egy időben. Tehát Magyarországon is erre számíthatunk, ha addig nem változik a helyzet.
A Mulan azonban nem úgy kerül fel a Disney+-ra, mint tette azt az Artemis Fowl, ami szintén átugrotta a mozit, hogy egyből a streamingplatformon landoljon. A Mulanért ugyanis külön fizetni kell majd, méghozzá 30 dollárt, a Disney+ előfizetési díján felül. Chapek szerint ez a húzás nem teremt precedenst.
A Disney alá tartozó további filmek egyelőre változatlanul úton vannak hozzánk. Az új mutánsokat szeptember 10-től láthatjuk majd a magyar mozikban, a Fekete Özvegyet november 5-től, a Lelki ismereteket (Soul) pedig november 26-tól.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.