A Microsoft felvásárolta a Bethesdát

  • Írta: szlav
  • 2020. szeptember 21.
  • Biznisz
Link másolása
Senki sem számított a nap legnagyobb hírére. A Microsoft felvásárolta a ZeniMax Mediát, ezzel a saját zászlaja alá hajtva a Bethesda Softworksöt és annak összes fejlesztőstúdióját. Az ide tartozó játékok mind Xbox Game Passre tartanak majd.

Derült égből érkezett Phil Spencer bejelentése, miszerint a Microsoft felvásárolta a Zenimax Mediát, a Bethesda Softworks anyavállalatát. A 7,5 milliárd dolláros deallel tehát a redmondi óriásvállalat a saját szárnyai alá hajtotta a Bethesda Game Studios, az id Software, a ZeniMax Online Studios, az Arkane Studios, a MachineGames, a Tango Gameworks, az Alpha Dog Games és a Roundhouse Studios fejlesztőbrigádjait.

Ezzel az Xbox csapata olyan franchise-okra tett szert, mint a The Elder Scrolls, a Fallout, a DOOM, a Wolfenstein, a Dishonored, a Prey, a Quake vagy éppen a Bethesda készülőben lévő új sci-fi szerepjátéka, a Starfield.

Mondanunk sem kell, hogy óriási akvizíció ez, de az igazán nagy durranás még hátra van. Ahogy megszokhattuk, a Microsoft saját játékai már az első napon megjelennek az Xbox Game Pass kínálatában is, ez pedig nem lesz másképp az újonnan felvásárolt stúdiók címeivel sem, így nem csak a Bethesda, az id Software és a fent említett stúdiók eddigi játékai kerülnek be az előfizetéses szolgáltatásba, de a később megjelenő olyan új címek is, mint például a The Elder Scrolls VI.

179.
179.
#178: Hiába reménykedsz, ha meg is jelenik 1-1 bethesda játék majd PS5-re, te fizethetsz érte 80€-t, mi meg megkapjuk Gamepass-ban.
178.
178.
kamgecam
#177: Nem lesznek exkluzívok. Az ms már nagyon régóta más stratégiára épít és ahhoz amit el akar érni, amiatt minél több platformra ki fogja adni a játékait! Ők nem a konzolon eladott szoftverekből hanem a szolgáltatások által ( a gamepass csak a kezdet) eladott szoftverekből akarják a bevételt biztosítani.
Egy olyan hálózatot építenek ki ahol minden platformon tudják majd biztosítani és eladni a játékaikat.

Üzleti szempontból zseniális, játékos, illetve játékfejlesztők/stúdiók nézőpontjából.... hááát nem vagyok benne biztos hogy jó ötlet hosszútávon....
177.
177.
Fata Morgana
Személy szerint azt mondom, nem nagyon kellene csodálkozni azon ha az MS a Fallout vagy TES. következő részei exclusivitást vagy ideiglenes exc. élveznének.
Rengeteg bégetés volt hogy Xbox-ra nincs ex meg így ex meg úgy ex most majd lesz szerintem.
Írták lejjebb hogy a Fallout 4 sem volt nagy durranás azért nincs mit szégyenkeznie a Bethesda-nak 13.5millió eladott példánnyal amihez egy db-al én is hozzájárultam és nem bántam meg.
174.
174.
PiszkosFred
#173: Ebben nincs vita, a hazai focit leszámítva a világ így működik. Mostantól a tulajdonos dönt, ha nem úgy megy a szekér, beszántják a stúdiót sóval és mehet mindenki új csapatot/stúdiót alapítani vagy csatlakozni másikhoz. Az esélyt (és a pénzzel járó nyugalmat) megkapja az összes stúdió, aztán kiderül, mire mennek vele.

Skype és Mixer sztorit csak felületesen követtem, azokkal nem igazán vagyok képben.
173.
173.
delphijos
#170: Mondjuk ugyanezt mondták a Skype-ra is az elején. Meg hogy a Mixer-t is pénzügyileg megerősítik. Én azért realista vagyok, az MS egy multi. Pénzt adott valamiért, vár is valamit. Ami nem fog menni, azt vagy beszántják vagy eladják ( ha van vevő ) de nem fogják önteni beléjük a pénzt, hogy menjenek a fejük után. És nem az MS ellen beszélek, mindegyik multi ilyen.
172.
172.
PiszkosFred
#171: Hát, 7.5 milliárd dollárért ha veszel valamit, akkor az a minimum, hogy van egy terved, hogy mihez kezdesz vele, de azt nem fogják az orrunkra kötni egyből. Most a piacot megnyugtatják, még a jelenlegi projektekhez nem nyúlnak, de hogy mit hoz a jövő, azt maximum a stúdiók fejesei és az MS döntéshozói tudják... :)
171.
171.
adamsfamily
#170: Megnéztem tegnap az interjút.Eléggé ködösített.A már meglévő dolgok maradnak,smi készül az is marad.De a Ghostwire és a Deathloop például már csak ideiglenes exkluzív.
Konkrétan mondta,hogy "it's an investment in the xbox game community".Na meg hogy a meglévő szerződések maradnak.Szerintem ez sokat elárul.
170.
170.
PiszkosFred
#167: Ami a "tékozlást" illeti. A féltés jogos, de Phil Spencer nyilatkozott ma ezzel kapcsolatban: nem fognak változtatni semmit, a Zenimax ugyanúgy megy tovább, mint eddig, csak most már nemlesz likviditási probléma. Ami, bármilyen furcsa is, sajnos az utóbbi időben fel-fel merült, még akkor is, amikor az üzleti és film világból érkező multimilliárdosok voltak a Zenimax tulajok/vezetők/elnökségi tagok (Altman, Bruckheimer, Trump, stb.), viszont az elmúlt évek Bethesda által kiadott játékok nem nagyon robbantottak kasszát.

"Our plan is to leave [ZeniMax] alone," he told CNBC. "ZeniMax has an amazing track record of building great games. Our goal is to make ZeniMax the best ZeniMax they can be, working individually with their studios on the great platform technology that we have, getting their creators' feedback into the things that we need to go build."
169.
169.
PiszkosFred
#167: Josh Sawyer 2018 óta dolgozik egy titkos projekten, ki tudja, lehet, hogy a Bethesda már korábban gondolt erre, mint single FO cím a multi FO76 mellé? :)
165.
165.
br1Koo
#160: Miért, te ki vagy hogy megmondd, hogy mindenki gamer? Húzd le magad.
162.
162.
adamsfamily
#159: Azt én is láttam,de nem tudtam mennyire hihető.Mindenesetre anyagilag nagyon más súlycsoport innen nézve.
A Disney például 2 milliárdért vette a SW jogokat,ha jól tudom.Szóval nem szarral gurigáznak.Kíváncsi leszek,hogy még mit tartogatnak,de a Sony lehet,hogy nagyon beszopatta magát az örökös "ez exkluzív,az exkluzív" dologgal,mert lehet hogy visszanyal a fagyi.
Nem vagyok nagy rajongója ezeknek az exkluzívos dolgoknak,de a sok nagy arcú sony-s k**** gyerek megérdemelné,ha kimaradnának.
161.
161.
PiszkosFred
#160: A hivatalos iparági statisztikában anyám a bubble shooter "golyós" játékával a laptopján ugyanolyan gamernek számít, mint én a Steames fiókommal, vagy mint buszmegállóban váró fiatal a Candy Crushsel...
160.
160.
godach
#158: Nem. Valójában te vagy az: Szenszhejjjj aki megmondta hogy milyen platformon milyen stílussal kell játszani hogy gamer legyél.
#hadjadmármagad
159.
159.
PiszkosFred
#157: Van az *15 is, ha a piaci értéket nézzük:
Microsoft Market Cap: 1.544T for Sept. 22, 2020
Sony Market Cap: 95.85B for Sept. 22, 2020
158.
158.
br1Koo
#155: Persze, persze. A mobilon Candy Crusholók is igazi gamerek, meg a csajom is aki néha simsezik.
157.
157.
adamsfamily
#145: Kicsit utána olvasgatva a Microsoft totál más ligában van anyagilag,mint a Sony.Konkrétan tízszer akkora cég.
Őket ez a 7.5 milliárd nem vágja a földhöz,a Sonynak elég zsebbe nyúlós lenne viszont.Ráadásul az EA nagyon más tészta,mint a Bethesda.
156.
156.
delphijos
Szerintem ha az emberek elengednék az olyan szélsőséges kommenteket amik tök egyértelműen ellentmondanak a józan észnek, sokkal kevesebb vita lenne.

"hülye aki ezt szereti, ez egy fos" "ez a legkirályabb cucc, akinek ez nem jön be az idióta, nem gamer, nem elég érett, stb..."
155.
155.
godach
#152: Egy gamer tökéletesen megérti, hogy a kedvencét miért nem szeretheti más mert egy gamer nem képzeli azt magáról, hogy ő a világ közepe.
Aki azt mondja, hogy az én kedvencem ha nem jó neked akkor hülye vagy, na az a kocajátékos ;)
154.
154.
Úgy látszik nem tud leállni az MS, kemény 20€ (nálunk 7000ft) a Cyberpunk 2077 Xbox Series S/X-hez csomagolva
153.
153.
ADMlN
#152: Mmm, egy kis elitizmus. Ha máshogy nem megy akkor ez mindig ütős érv...
152.
152.
br1Koo
#108: Hát mert te kocajátékos vagy. A gamerek értik miért nagy dolog a DEmon's Souls remake.
151.
151.
delphijos
Azért nem vitaként, ha csak a pénzen múlna minden, a Halo Infinite SX verzió bemutató lehetett volna olyan hogy mindenki maga alá piszkít és rohan leadni a rendelést.
147.
147.
Körbenézve a neten kegyetlen milyen hiszti megy a PiSisek részéről XD
146.
146.
xSHx
#145: Az EA elég közel áll az MS hez. Sztem tuti ők vinnék. Nem tudom milyen anyagi helyzetben vannak most, de nekem a Bethesda is nagy meglepetés volt.
145.
145.
Yanez
A legnagyobb aduász lenne, ha valamelyik cég felvásárolná az EA-t és exclusivvá tenné a játékait. Az tényleg a másik konzol végét jelenthetné. Másfelől pedig aljas dolog lenne ezeket nem kiadni más platformokra. Az EA sportjátékaival az egész világ kockul. Szerintem az EA el sem adná magát ilyen értelemben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...