Diablo IV - a képességfáról és a varázslónőről

  • Írta: gorien
  • 2020. szeptember 30.
  • Hír
Link másolása
Ismét fejlesztői naplóval jelentkezett a Blizzard. Ezúttal a teljesen újraszabott képességfa működéséről, a varázslónő egyedi mechanikáiról és az end game-tartalmakról esett szó.

A Blizzard tovább tartja magát a negyedéves beszámolóihoz: a februári és a júniusi blogposztjuk után most ismét jelentkeztek. Ezúttal a képességfáról (ami a concept art alapján ténylegesen egy fa lesz), a legendás felszerelésekről, a Sorceress egyedi Enchantment-rendszeréről és a végjáték-tartalmakról volt szó.

Először a különböző felszerelésekről és legendás itemekről esett szó: a visszajelzések alapján úgy találták, hogy a játékosnak túlságosan az eszközeire kell hagyatkoznia. Ezentúl azt szeretnék, ha a karakter fejlesztése épp annyira lenne forrása az erejének, mint a fegyverek és páncélok, amiket használ. Erről a következő bejegyzésükben bővebben fognak beszélni.

A képességrendszer hatalmas átalakításon esik át, a cél, hogy a játékos értelmét lássa a pontjai elköltésének, és igazán magáénak érezze azt a karaktert, amit a játék során formál. Ennek megfelelően egy terebélyes, aktív és passzív képességekkel teli fát kapunk majd, amelynek a játék végére a 30-40 százalékát tudjuk csak teljesíteni, tehát meg kell gondolnunk, mire költünk.

A varázslónő a barbár Arsenal-rendszeréhez hasonlóan kap egy sajátos játékmechanikát, az Enchantment-rendszert. Más karakterosztályok esetén is számíthatunk majd hasonlóra. Ebben a rendszerben a varázslónő kétféleképp aknázhatja ki varázslatai erejét: aktív képességként irányítani tudja őket, vagy pedig másodlagos, támogató képességként vetheti be azokat. A meteoritot például irányítottan rá tudja dobni ellenfeleire az első esetben, míg a másodikban a lángoló kövek véletlenszerűen hullanak körülötte.

A bejegyzésben az end game-ről esett még szó. A Diablo IV fejlesztői a Diablo III-nál nagyobb változatosságot és újrajátszhatóságot akarnak nyújtani, a pontos részleteket azonban még nem most (és nem is a következő posztban) fogjuk hallani. A fejlődési görbét úgy tervezik, hogy azt könnyű legyen elsajátítani, de a játék mesterévé válni kihívást jelentsen. A csapat bizakodó, szerintük a hardcore Diablo-rajongóknak is kedvére lesz, amit kifőztek.

9.
9.
Ooorky
#8: "Szal a Blizz tudja, hogy mitől döglik a légy."

Persze, modern játékipar direktbe célozza a sebezhetőbbekett, akiket mindenféle csillogó kacattal rá lehet venni a fizetésre. Ugyanazt a gyengeséget használják ki, mint a szerencsejáték maffia.
8.
8.
GemForge
Max azért sírtam a Dio3 miatt, mert 2x is megvettem. Még anno a kiadáskor PC-re és még egyszer később vmi akcióban kieggel együtt Ps4-re. Pedig sztem kb. koca Dio hívő vagyok (talán 2-2 végigjátszás/platform), de mégis becsúszott 2 vásárlás. Szal lehet fanyalogni, de a Blizz pénzénél van és nem véletlenül van a pénzénél.
A HS-t meg én szidom nap mint nap, ezért meg azért, hogy szánalmas... De ugye a lényeg, hogy nap mint nap szidom, tehát a Blizz megint nem fog rosszul járni. Hiszen minden mérgelődés mellett aktívan játszom a játékukkal, amely ugyan ingyenes -és ezen az úton is szertném tartani -, de hát ugye néha-néha csak becsúszik egy-egy kihagyhatatlan és olcsó ajánlat...
Szal a Blizz tudja, hogy mitől döglik a légy.
6.
6.
hedzsooo
Ebből még továbbra is bármi lehet
5.
5.
Hab
#3: Hát a 3 megjelent rész közül valóban a leggyengébb, de azért jól elszórakoztam vele pár 100 órát. Fejlődési rendszer marha unalmas, Paragon is csak egy picit dobott rajta. Viszont a 4. rész fejlesztése eddig jó irányba halad.
3.
3.
PapaYeti
#1: A dio iii siralmas volt és amit leírtál az csak hab a tortán nem is értem miért lett siker... .
2.
2.
DarkLord
Én már el is felejtettem, hogy jön a 4. rész, de full komolyan :D Ennyit, azért változtam az évek alatt, hogy nem annyira remegek egy-egy játék megjelenéséért, jön azt ennyi. Emlékszem a 2008-as bejelentésnél már mindenki remegett a 3. rész, mikor jön stb. azt kemény 4 évet kellett rá várni :D Ezt is megveszem, mert jó lesz ez 1-2 -szer végigtolni. Maga az online része már nem érdekel, hogy én órákat eltököljek vele. Nem menne már ez nekem még a 3. résszel sem játszottam évek óta. Ez a felesleges season cucc is , fogalmam sincs hányadik szezon megy már, de az 5. volt az utolsó, amiben részt vettem (igaz ott a top 100-ban voltam hardcore listán, nem kis eredmény, amúgy van egy betegségem, hogy én Diablo-t csak hardcore-ban játszottam mindig az főleg az első végigjátszásnál a legrizikósabb ugye, amikor nem tudod mi fog történni, milyen boss jön majd stb. és gyakorlatilag fejest ugrasz az ismeretlenbe vagy túléled vagy sem :D Utána már a hardcore sem hardcore, ha kiismered a játékot...itt a 3-ban is akkor ért még valamit a hardcore, amikor kiadták és 4 nehézségi szint volt és ha a 4. szint végén meghaltál Diablo-nál, akkor az egészet előröl kellett kezdened az első nehézségi szinttől, volt, hogy Azmodan nyírt ki egyszer és kezdhettem újra, majd volt, hogy Diablo 1-2 ütésen múlt és újra a nulláról indítva , de persze meglett az összes hardcore acsi még azelőtt, mielőtt az egész játékot elbaszták a könnyítésekkel, meg nem kell előről kezdened stb... Itt is csak hardcore-ban tolom majd.).
1.
1.
Zuzmo
Elsőre nagyon súlytalannak érződött a harmadik részben a karakter fejlesztése,amiatt hogy akár mikor meg lehet változtatni a skillekre költött pontokat, viszont ez egy nagyon felhasználóbarát megoldás, ne kelljen már azért újragrindolni egy karaktert, mert valahol nem jut át, vagy valamelyik képességet megváltoztatják egy patchben.
A másik dolog ami nagyon fura volt a harmadik részben, hogy eltűnt a fegyverekről az elementál sebzés, mivel maguk a skillek bírnak valamilyen sebzés fajtával, ezért az esetek 99%-ban az egy kamu adat, hogy mondjuk tűz sebzése van a fegyvernek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...