A Sony közzétett egy hétperces videót, amely során a cég egyik hardveres vezetője szétszereli a PlayStation 5-öt, és megmutatja, hogy mi lapul a konzol borítása alatt. Ne próbáljátok ki otthon!
Ennél alaposabb hardverbemutatót egy darabig biztosan nem kapunk majd a PlayStation 5 kapcsán: az alábbi videóban Yasuhiro Ootori hét percet tölt el az új konzol társaságában, ez idő alatt pedig teljesen szétszereli azt. Habár az anyag japán nyelvű, a YouTube-on bekapcsolhatjátok hozzá az angol feliratot is.
A felvételben akadnak az egyszeri játékosok számára is hasznos mutatványok, így például láthatjuk, hogyan kell leszerelni az állványt a konzolról, amennyiben változtatnánk az elhelyezésén, és a borítás lepattintását is megmutatják nekünk, ami a konzol tárhely-bővítésénél vagy takarításánál jöhet jól. Utána viszont mélyebbre ásunk, a Sony pedig fel is hívja a figyelmünket arra, hogy ezt otthon ne utánozzuk lehetőleg.
A PlayStation 5 november 19-én érkezik Európába, és így Magyarországra is.
A tévéken várat magára a 3D-s hangzás
A PlayStation 5 egyik nagy újdonsága lesz a 3D-s hangzás, amit elvileg bármilyen fejhallgatóval vagy tévével előcsalhatunk majd a támogatott játékok esetében. Üröm az örömben, hogy a Sony
egy friss blogposztban jelezte: a tévék hangszóróján keresztül ez a megoldás kezdetben nem lesz elérhető, csak egy későbbi frissítés formájában fogjuk megkapni. A 3D-s hangzás megtapasztalásához maradnak tehát a headsetek, amiket USB-n vagy a DualSense jackdugóján keresztül csatlakoztathatunk a konzolhoz - a Sony természetesen az új Pulse 3D kiegészítőt ajánlja a legjobb élményhez.
szöveges hirdetés
szöveges hirdetés
en azt mondom hajra XBOX PS SWITCH!
A kontroller az vegre tenyleg jo lett, legalabbis latszatra, akinek lesz itt a GK-n gep majd ugyis leirja hogy milyen lett! Remelem hardvaresen jo gep lesz, szeria hiba nelkul. Hiaba na, en mar egy oreg konzervativ player vagyok, nekem az XBOX ONE VHS design, vagy a PS4+PS4PRO design is bejott, az etalon nalam az XBOX ONE X (mind kulso mind belso miatt).
Egyenlore maradok az XBOX ONE X-nel es a PS4PRO-nal.
Csak azt nem értem,ha valaki ennyira utál valamit,miért foglalkozik vele.
Van még pár társa e cikkben is jelen vannak,de nem is azzal van a baj,hogy kommentelnek vagy valakinek van valami véleménye pozitív vagy negatív,de állandóan ez a gyülöletes mocskolódás érződik minden mondatukból.
Tudjak hogy nagyon keveset tudnak gyartani ezert jofejsegbol megmutatjak azoknak akiknek sikerul venni hogyan lehet a garanciat/ konzolt "kukazni".
Igy visszakapnak egy rakas konzolt RMA-ban, aminek a "javitasat szepen eltudjak huzni sokaig (gyakorlatban eladjak uj usernek es a garancialis ugyfel majd kap a 1-2honappal kesobb gyartottbol)
A pénzügyi osztályról valaki képes volt egy használható ötlettel lemenni a mérnökökhöz :).
Már biztos javában gyártják hozzá.
A hűtőborda brutális, nem spóroltak rajta :).
Ez az m.2-es SSD bővítés sokkal pénztárcabarátabb, de kényelmetlenebb, mint az Xboxhoz a 97ezres Seagate bővítőkártya. Mondjuk egyszerű szétszedni odáig, csak a fedlapot kell levenni, bár garanciavesztés nélkül nyilván csak boltban fogják belerakni.
Csodával határos módon, a Series X-el ellentétben itt leszerelhető a talp :) (ötletes és könnyű az áthelyezés).
Első látásra pofás gép.
#10 Van különbség, az utolsó, 7216B az nem hangos (én ilyenen játszok és egyszer sem zavart a hang, kánikulában a TLoU2-nél volt a leghangosabb, de ott se volt zavaró) .
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.