Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a Cyberpunk 2077 részletes karakterkészítővel érkezik majd, hiszen még a hősünk nemi szervét is testre szabhatjuk a játékban, a most érkezett infók alapján azonban ezen a ponton még korántsem merültek ki a lehetőségeink.
A Cyberpunk 2077 német nyelvű Facebook-oldala osztotta meg azt az infót, hogy a fogsorunkat és a körmeinket is kezelésbe vehetjük a játék indításakor, ennek megfelelően a fogaink színét, illetve a körmeink színét, hosszát és formáját is mi lőhetjük be - nem véletlenül, hiszen belső nézetű anyagról lévén szó, viszonylag sokat bámuljuk majd a kezeinket.
A CD Projekt RED szerint a szabadság számukra a karakterkészítéskor is fontos, nem csupán játék közben, ráadásul van még pár apróság a tarsolyukban, ezekről viszont szándékosan nem tesznek említést a megjelenés előtt, mert szeretnének meglepetést okozni a rajongóknak.
A minap egyébként egy szintén német tévé jóvoltából napvilágot látott egy rövidebb gameplay anyag is a Cyberpunkból, ebben egy pillanatra a fogsortestreszabás is előkerül. A videót fent láthatjátok, a folytatásra pedig november 19-én, a következő Night City Wire-epizód alkalmával számíthatunk.
A megjelenés december 10-én várható PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. A játékhoz később next-gen frissítés is érkezik.
Day one patch biztos várható + közel lehetséges hogy nem lessz 100%-ig bug mentes.
Meg is van a karakterem.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.