Még november elején érte a japán céget kibertámadás, amit később a kiadó meg is erősített, valamint igyekezett megnyugtatni minden felhasználót, hogy az adatai ettől függetlenül továbbra is biztonságban vannak. Ez viszont kevésbé mondható el a Capcom titkos információiról, mert könnyen lehet, hogy most több fejlesztés alatt álló címének a megjelenése is idő előtt szivárgott ki.
Kezdjük rögtön a Resident Evil: Village premierdátumával, ami a most felbukkant pletykák szerint jövő év áprilisában esedékes. A kiszivárgott információk szerint egy kipróbálható verzió is érkezik a horrorjátékból még a megjelenés előtt, amit első körben majd a PS5-tulajok telepíthetnek a konzoljukra. A szivárgás szerint a Resident Evil 3-remake-hez hasonlóan a Village is kap egy elszeparált multiplayer módot, amely a Dominion kódnévre hallgat, azonban egyelőre ez minden, amit tudunk róla.
A zombiktól egy kicsit átkanyarodva a szörnyek felé: a pletykák szerint az egyik Nintendo Direct Minin bejelentett Monster Hunter: Rise és Monster Hunter Stories 2 párosa a Switch mellett ellátogat majd PC-re is. Az előbbi majd csak 2021 októberében esedékes, míg az utóbbi egyszerre érkezhet a hibridkonzolos verzióval júniusban. A Monster Hunter World PC-s sikereit elnézve egyáltalán nem elképzelhetetlenek ezek a feltevések.
Végezetül pedig a kiszivárgott adatok említést tesznek egy bizonyos Shieldre elkeresztelt projektről is, amiről mindösszesen annyi derült ki idáig, hogy a kampány mellett a következő többjátékos módokat tartalmazza majd: raid, survival és base defense.
Goromi: Egyetértek, de ezt már régebben is mondtam neked, amikor summerresident voltál.
A Remake2 19 január 25-én jelent meg. A remake névre pedig nem méltó Resident Evil 3 2020 - The Videogame idén április 3 volt... Nagy multi volt benne, bevette az internetet a játék. De most úgy látszik, hogy sikerült nekik megregulázni és valamiféle formába rugdalni a sorozatot, hogy azért árilisban meglegyen az éves új rész. A következő a Resi 4 remake lesz 22 áprilisban, amihez a harmadik REciszar után nagyon sajnálom, hogy egyáltalán hozzányúlnak. Ezzel az új FPS rezidenttel úgy is oda megy nálam a sorozat, ahová az RPG My Ass Creed is jutott, a remake fogalom szabadon értelmezésével pedig még tönkre lehet baszni a 4-et is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.