Habár pontos megjelenési dátumot egyelőre még nem kapott, a Frima Studio és a Kalypso Media az idei évre ígéri a Disciples: Liberation megjelenését, ami egy körökre osztott harcokkal operáló, sötét hangulatú RPG lesz. A bejelentés mellé egy kedvcsináló trailer is érkezett:
A fejlesztők ígérete szerint a Disciples: Liberation egy kimondottan tartalmas játék lesz, ugyanis a játék 270 küldetéssel és öt egyedi befejezéssel várja majd a kalandozni vágyó játékosokat. Utunk során pedig több frakcióhoz csatlakozhatunk, és saját bázist is építhetünk, ahol seregeket toborozva az említett körökre osztott csaták keretein belül háborúzhatunk.
Azt tudom, hogy nagyon komolyan láttam a szememmel a hasznát és egy ilyen izometrikus cuccnál, ahol kicsik a faszik a képen, de jól ki vannak dolgozva, abszolút a legjobb játékélmény lehet így játszani egy hasonló játékot. Ha összekotor magának az ember egy ilyen helyszínt és rádug még egy bluetoothos 2.1 hagfalat is (ott nem vót lehetőség), akkor az átteszi egy másik szintre Mortált és a Forzát - is meg mindent is - de valóban van bizonyos játékokban totálisan gyakorlati haszna is, nem csak az eye candy.
Ebben az új Disciples: Liberation-játékban egyelőre kíváncsi vagyok, hogy milyen lehetőségeink lesznek a kamerát beállítani, hogy ennyire bokatörőre tesszelálták a macskakövet benne?
Most kezdtem neki a Baldur's Gate első részének és emlékszem hogy a szerepjátékos haverok mikkel játszottak. Icewind Dale és Neverwinter Nights. Volt viszont egy negyedik, aminek az istenért nem ugrott be a neve, de hát persze, hogy a Disciples volt az :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.