A Respawn szerint az Apex Legends soron következő, május 4-i frissítése olyan jelentős lesz, hogy ejtették is a verziószámokat, és egyenesen Legacynak keresztelték el. Az alcím arra is utal, hogy a battle royale-játék kicsit közelebb kerül a Titanfall-játékokhoz (a legújabb karakter is egy Titanfall-szereplő lánya lesz), a tervezett összefonódás pedig máris jót tett a Titanfall 2 népszerűségének.
Néhány napja aztán egy vadonatúj játékmódot kezdtek teaselni, ami most mutatkozott be teljes valójában: ez lesz az Arenas. Ez a mód nem időszakos, hanem a játékban marad, és annak a stratégiának a része, amellyel az Apex Legends határait túl akarják terjeszteni a battle royale-okon.
Az Arenas, ahogy a neve is elárulja, egy arénamód lesz, amelyben két háromfős csoport játszik egymás ellen kifejezetten ehhez tervezett pályákon – a cél a másik csapat kiiktatása. A körökre osztott meccsekben minden kör előtt lehetőségünk lesz fegyvereket és képességeket vásárolni, mint a CS:GO-ban vagy a Valorantban. A csavar annyi, hogy nem vihetjük tovább a felszerelésünket, minden kör elején tiszta lappal kezdünk, hogy egyik csapat se kerüljön előnybe. Az arénákban a battle royale-mód szűkülő köreit is megtaláljuk majd, így minden kör egyre kisebb területen játszódik majd.
Az Apex Legends PC-re, Xbox One-ra, PlayStation 4-re és Nintendo Switchre jelent meg.
Az új karakter meg annyira OP hogy nem kell szerintem sok idő hogy nerfeljék.
Ami tré volt hogy az nap amikor kijött, össze is omlott az apex...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.