Egyre több videóanyagot kapunk a hamarosan debütáló Dungeons & Dragons: Dark Alliance-ből, hiszen legutóbb is 25 percig mozgott a hack and slash szerepjáték, most pedig több mint három percen keresztül kommentálják a fejlesztők, hogy honnan kapták az ihletet a játék szörnyeihez és művészeti irányzatához.
A videó alapján jól szórakoznak a készítők a Dark Alliance hegesztése közben, főleg miután több tucat koncepciós rajz átnyálazása után rájöttek: a játékuk teljesen metál! Azután pedig, hogy realizálták, hogy a dizájn leginkább a 70-es, 80-as évek metálalbumainak a borítójára emlékezteti őket, onnantól ez lett a művészeti irány kiinduló pontja mindenhez - például a videóban említett szörnyekhez is. A végeredményt látva pedig valóban nehéz, hogy ne a Brütal Legend jusson az eszünkbe.
A Dungeons & Dragons: Dark Alliance június 22-én érkezik PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re.
Mégse fogok egy percet se játszani vele. Az előző, 25 perces gameplay-nek is csak a feléig jutottam. Minden egyes támadásnál amit beviszünk, illetve amit bekapunk megy a földrengésszimulációs kamerarázás. Életemben nem láttam még ilyet de annyira fárasztja és rontja a szemet, majd belevakultam. Huszadrangú film+os katasztrófafilmekben láttam ilyet utoljára vagy 20-25 éve. Ha ezt az elemet kivennék akkor mindjárt játékra is érdemes lehetne, de így még egy végigjátszásba se fogok belekuksizni. Egy heves csatajelenetnél csak annyit lehetett érzékelni h vki rákapcsolta a centrifugát a gépre. Szörnyű. Epilepsziaroham.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.