Már lassan fél év telt el a Cyberpunk 2077 megjelenése óta, de a problémáktól hemzsegő szerepjáték sajnos ma sem sokkal fényesebb, mint amilyen a kiábrándító premier napján volt. A CD Projekt azonban nem adta fel a harcot, a lengyelek folyamatos tűzoltást végeznek Night City városában, a feladat élén azonban már egy új ember áll (via GamesIndustry.biz).
A játék rendezője, vagyis mondhatni, a projekt első embere, Adam Badowski ugyanis otthagyta az eddigi posztját, hogy már vezetői feladatokat lásson el a stúdió berkein belül. Badowski helyére Gabriel Amatangelo került, aki 2020 januárjában csatlakozott a lengyel stúdióhoz, hogy kreatív igazgatóként dolgozzon a futurisztikus szerepjátékon. Amatangelo egyébként korábban a BioWare-től igazolt át, ahol a Dragon Age: Inquisition DLC-tartalmain, illetve a Star Wars: The Old Republicon dolgozott. Az új direktor feladata az lesz, hogy sínen tartsa a játék javításait, valamint ő felügyeli majd később érkező expanziók és kisebb DLC-tartalmak fejlesztését is.
Nem ez az egyetlen friss hír a Cyberpunk 2077 vezetőségében zajló fejcserékről, időközben ugyanis a CD Projekt RED csapatát elhagyta Mateusz Tomaszkiewicz, a játék első számú küldetéstervezője. Egyelőre nem tudni, hogy ki vette át ezt az igen fontos feladatot.
Kicsit tényleg probléma, hogy ilyen módon van mélyítve a játék, de tényleg elmerülhet benne, aki akar. Vannak benne jó részek, pl egy adott fix ponton és eseménynél a városban lehet találni olyan péncél módosítót, hogy 78-at ad páncélra és simán tudod trash loot-ból kraftolni ill., a megfelelő szabad fejlesztési helyekkel rendelkező péncélba beletenni. 60 óra után volt egy jó dzseki 40 páncél nálam. Szóval körbejártam a várost kocsival és gyalog, megnéztem a feloldott utcai kereskedőket, hogy mit mennyiért árulnak, biznisz, kraftolás. Csak úgy magamnak, szórakozásból. Van élet Night City-ben, de nem minden nap egy főnyeremény, ahogy az életben sem.
Persze ehhez bele kell menni a játékba és ehhez a belemenéshez túl kell lendülni a bug-okon. Nem olyan dolgokon, hogy mi volt a trailerben és mit ígértek, hanem hogy fél éve nem lehet felszedni egyes loot-okat, mert egy milliméterrel az asztal lapja alá spawnolnak. Meg az olyan hülye megoldások, hogy a boss úgyis meg fogja csinálni az animációját, ami benne van a sztoriban (mondjuk beléd dug egy USB-t és sztori) még akkor is, ha előtte lesből úgy lerohantad és lezúztad, hogy félig halottnak kelljen lennie és mozdulni se tudjon plusz utána resetelődik az életereje? Van fos benne minden mennyiségben és ezért a végén már direkt úgy mentem oda hozzá, hogy vegyen észre, hogy meg tudja csinálni a hülye animációját, hiszen utána úgy is resetel az élete. Kár, hogy ez a megoldás nulla értékűvé tette az odafelé való lopakodásomat és a csendben, odáig kézben elhozottt géppuska állványról leszerelt, Arnold Schwarzie-hoz illő forgóágyúmat, mert szábavág az az izmos kurva azonnal úgy, hogy kiesik a kezedből az ágyú.
Good job, game.
Panam sztorivonala, Skippy, a keresztrefeszítős csóka, a gránátorrú csávó... :D
Day 1 patchel nyomtam 60 órát, egyszer megölt egy fa amire ráugrottam és ennyi volt a nagy bug amivel találkoztam benne. De jah én is meguntam én is, fantasybe több enemy type és több változatosság lehetséges.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.