Az idei E3 egyik legkellemesebb pillanata volt, amikor hosszas hallgatás után végre premierdátumot kapott az Elden Ring. Azóta ráadásul még több érdekesség is kiderült a FromSoftware legújabb üdvöskéjéről, illetve most azt is megtudtuk, hogy George R.R. Martin munkája már évekkel ezelőtt befejeződött a játék sztoriját illetően.
Martin feladata ugyanis az volt, hogy megalkossa a fantasy világ gerincét, amire a fejlesztőcsapat majd a továbbiakban építkezhet. A stúdió eddigi játékait ismerve a karakterek és történeteik mellett mindig is kiemelt szerepet kapott a lore, azaz a világépítés, és pontosan ebben segédkezett a Trónok harca-könyvek írója.
Martin még azt is hozzátette, hogy a csapat továbbra is rendszeresen konzultál vele a fejlesztés állapotáról, és többek között megmutatja neki a legújabb látványterveket is. Az író ezek mellett azt sem titkolta, hogy akárcsak a játékosok, már ő is izgatottan várja az Elden Ring januári debütálását.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.