Phil Spencer, az Xbox fejese a héten a Kinda Funny Gamescast egyik adásának a vendége volt, ahol amellett, hogy ismét elismerően nyilatkozott a Sony eredményeiről a PlayStation 5 irányítójának megalkotását illetően, a klasszikus videojátékokról is megemlékezett.
Az Xbox-divízió vezetője újból megragadta az alkalmat, hogy megdicsérje a DualSense-t, és hozzáfűzte, hogy bár VR-headset vagy más egyéb komolyabb hardver fejlesztése nincs a terveik között, az Xbox Series X/S kontrollerét igenis szeretnék még jobbá tenni a konkurencia ötleteiből merítve. Természetesen Spencer is tisztában van vele, hogy a haptikus visszajelzés és az adaptív ravaszok nem olyan dolgok, amit egy szoftverfrissítés segítségével meg tudnak oldani a mérnökök, így ezeknek az esetleges integrálásához egy teljesen új eszközre lenne szükség.
Az úriember emellett arra is kitért a podcastben, hogy szerinte a játékiparnak közösen kellene arra törekednie, hogy megóvják a videojátékok történelmét. Spencer itt arra gondolt, hogy kicsit fél attól, hogy a régi klasszikus címek elérhetetlenek lesznek a jövőben, és szerinte ennek az elkerülésére is megoldás lehet a felhőalapú játék. Elmondása szerint ez az egyik indok, amiért kiemelt figyelmet fordítanak a visszafelé kompatibilitásra és az xCloudra.
Kedvenc:
GTA: Vice City
NFS: Underground 2/MW holtversenyben
Far Cry: 1
Doom: 3
Wolfenstein: Return to Castle Wolfenstein
SW: KotOR 1-2, Jedi Academy
Elder Scrolls: Morrowind
És ezek most csak azok, amik így hirtelen meló előtt eszembe jutottak, szerintem lenne még több is. De még egy kis extra: legkedvencebb játékom a KotOR, kedvenc FPS-em a HL2, kedvenc RPG-im között pedig olyan őskövületek vannak, mint a Gothic 2-3, vagy a Bloodlines. Már csak a fent említett címek miatt is megéri majd beruháznom egyszer egy Steam deckre, de ha zömük most így hirtelen bekerülne Cloudba, hát szerintem menne is az éves előfizetés. (Bár 1-2 amennyire tudom így is benne van, Doom 3, Morrowind legalábbis biztosan). És persze aláírom, hogy sok cím ezek közül nem öregedett túl jól, de így is azt mondom, hogy rengeteg játékos kaján vigyorral ülne le eléjük a modern vasakon is:)
(***)
Nagy hazugság volt az első bekezdés. Ha nem vagy gamer, akkor ne vegyél minket egy kalap alá magaddal. Ha meg gamer vagy, akkor meg neked is van régi kedves játékod. Nekem pl ha azt mondanák, hogy holnaptól csak a Uplay-en játszhatok, akkor előbb venném elő a Commodore 64-emet. Senki nem mondja a gamerek közül sem, hogy csak a régi játékokkal kell játszani, vagy, hogy azok jobbak, de (amellett, hogy sokszor többet érnek a mai cuccoknál pl Street Rod, The Last Ninja), nekem nem fogja tudni senki megmagyarázni, hogy te a 2000-es évektől játszol és a "kutyát nem érdeklik a 10-20 éves játékok".
*NINCS* olyan gamer, aki 20 éve tolja és nincs semmi olyan játék, ami annyira kedves neki, hogy (főleg ha már anno megvette), akkor ne akarna soha többé egy percre sem ránézni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.