Habár egyelőre nem rendelkezik megjelenési dátummal, már közeleg a Cyberpunk 2077 1.3-as javítása, amit az eddigi legtartalmasabb tapaszként emleget a CD Projekt RED. Erről már most meggyőzödhetünk mi magunk is, hiszen a javítások hosszú listája átnyálazható az alábbi linken.
A csapat viszont azt is beharangozta, hogy a patch kíséretében érkeznek majd az első ingyenes kozmetikai tartalmak a Cyberpunk 2077-hez. A csomag tartalma azért nem lesz túl vaskos, mindössze Johnny Silverhandet ruházza fel egy alternatív kinézettel - ez a beállítások menüjében lesz majd állítható -, valamint két új dzsekivel és az Archer Quartz "Bandit" járgánnyal leszünk gazdagabbak a telepítés után.
Update! Gyakorlatilag a cikk publikálásával egyszerre posztolta a fejlesztőcsapat, hogy már élesedett is a javítás PC-n, Stadián és konzolokon. Jó töltögetést hozzá!
Ugye vannak a játékban a fő sztorik, az tiszta sor és ugyan ilyenek a mellékes küldetések és tevékenységek is. Ezen kívül vannak a randomgenerált dolgok benne, amit én nem kedvelek. Egy olyan ponton a városban, ahol alapból nincs semmi, egyszer csak bedob a játék történésnek egy rablást, vagy, hogy a rendőrök harcolnak valakikkel, vagy ilyesmit. Mondjuk volt ilyen a Wicser 3-ban is, hogy út közben történt egy-egy random esemény (de van a RDR2-ben is ilyen) és azokkal semmi bajom nincs, azok színesítik a játékélményt.
Hogy akkor a 2077-ben miért baj, mind you?
Mert van benne egymilliárd loot, elképesztően mély craft és fejlesztési rendszer és minden valóban nagyon jól megálmodott hasonló. A bajom viszont az, hogy a játék érdemi része, tehát fő és mellékküldetések és minden, ami látott dizájnert is, összességében sokkal kevesebb ideig tartanak, mint amennyit a craftolásos fejlesztéses őrület igényelne/elbírna. Így hát ha az tetszik, vagy arra kattansz rá, akkor marad a randomok farmolása, amit én speciel nem szeretek. Ráadásul ilyenkor full OP leszel a játékban. A Wicserben sosem volt ilyen prob. Itt van ugye az, hogy a *mi kedvünkért* kb 25 órásra vágták a játékot, hiszen *nekünk játékosoknak* túl hosszú volt a W3 - mondták ők. Hát nekem nem volt hosszú, meg azoknak sem, akik már háromszor végigvitték.
Beígérgetni szerintem is felesleges előre dolgokat, hiszen fejlesztés során mindig rengeteg dolgot aztán úgy is kukáznak, itt is ez történt. Sokan ezért is inkább nem beszélnek ezekről, hogy 1 évvel a megjelenés után ne sírjon senki nekik a játékukkkal kapcsban olyan dolgokkal kapcsolatban, amiről a fejlesztés vége során kiderült, hogy nem annyira életképes a dolog, nem kerülhet az adott játékba.
Az biztos, hogy a CDPR a régi konzolokra túl korán adta ki annó, nem szabad lett volna a PC-s verzióval 1 időben kiadniuk, sem pedig a fejlesztés alatt tényként közölni, "ígérgetni" dolgokat a játékkal kapcsban... DE szerintem az elmúlt 1 évben erre már ők is rá kellett hogy jöhessenek, még a legkapzsibbak is a fejükhöz kellett kapjanak ez idő alatt... Csak az egyszeri, pl. 3D grafikus Gipsz Jakabot sajnálom, hogy beletette a legjobb tudását, a szívét a munkájába, aztán a játék meg ilyen felemás fogadtatásban részesült, köszönhetően a debil vezetőségnek, + a mai elkényeztetett játékosoknak, akik mind csak végletekben bírtak gondolkodni erről a játékról
1: PC-n játszom és szeretek modokat használni. Patchek után rendszerint azonban a modokból is kell új verzió hogy továbbra is jól működjenek a játékkal.
Nem grafikai modokra gondolok, hanem pl. játékmenet módosítókra, pl. több rendőr a játékban, stb.
2: Ez is végeredményben azzal függ össze hogy PC-s vagyok. Csak ebben a hónapban jutok végre oda, hogy korrekt áron fogok tudni venni egy RTX kártyát, amivel eredetileg is szerettem volna nekikezdeni a Cyberpunk 2077-nek... ;)
Szóval részemről még igen sok kellemes óra hátra van a játékból, ezeknek a frissítéseknek, javításoknak és ingyenes extra tartalmaknak mind-mind nagyon örülök. :-)))
A "randomgenerált geci" kifejezés, az mi tulajdonképpen?
Nagyon-nagyon jól tudja a CD, hogy ők kanyarodtak le a pénz reményében a W3 által járt és bevált útról, mert a játék fősztoriján kívül amit beletettek az elmenne nettó multis igénytelen szarkupacnak is. Annak is szerfelett örülök, hogy az elmúlt 10 évben nem vették észre, hogy a randomgenerált geci az nem egyenlő semmilyen videojátékkal, de nem baj, azért még tolják. Most lassan-lassan egy év eltelt a megjelenés után és ideadnak egy újabb patch-et...? De kérdezem én, minek? A játékosok nagy része és az összes póni gyűlöli a cuccot próba nélkül, míg a többiek már végig vitték, vagy beleuntak.
Akinek volt hozzá gépe, annak első nap is jó volt a játék és jól is futott, max csak olyan apróságok zavarták, amit egy bármelyik másik kiadó egy hét alat kipatchel, vagy nem is enged úgy kiadni. Azokat javították már fél év alatt. Elérték, hogy a nyomorult playstation miatt üresek legyenek az utcák, mint a GTA-ban és sok más hasonló butítást, de kérdem én: minek? Azokon a gépeken úgy sem fut, a többin meg már addig is jól ment. Meg 8 hónap után milyen küldetéseket akarnak kijavítani? Ilyenek, hogy a Quast itemeknek most filter lesz a hátizsákban? Pont most? Meg hogy a menü képernyőn már az egérrel is lehet forgatni a főszereplőt? Mármint ilyenek 8 hónappal a megjelenés után?
Tényleg? Szóval én nem utálom a CD-t meg a játékot sem, de valaki el tudná nekem mondani, hogy ennek a patch-nek mi értelme van? Bárki, aki szerette a játékot már olyan rég túl van rajta, hogy már csak halványuló emlék az egész baleset. Nem fog ez a cucc a sajtó által szajkózott No Man's Lie mintájára visszatérni, hiszen eleve az sem tért vissza, mert ugyan olyan igénytelen szarhalmaz, mint volt. Ennek a Cp2077-nek annyi, lefutotta az élettartamát. Persze jön a next-gen verzió, amivel megkapják a konzolosok a PC-n első nap elérhető verzió egy kisebb részét és annyi. Ha valaki azt mondja, hogy a patchek után ez jobb játék lett, az csak azt bizonyítja, hogy előtte próba nélkül szarozta.
Twitter:
“ Patch 1.3 for Cyberpunk 2077 is live on PC, consoles and Stadia!
List of the most notable changes coming in this update is available here: cp2077.ly/PatchNotes1.3”
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.