A 343 Industries sokáig rejtegette a Halo Infinite kampányát, mára azonban átszakadtak a gátak. Néhány héttel ezelőtt egy kiadós kampánybemutatóval jelentkezett a stúdió, azóta viszont a külföldi sajtó is kézbe vehette a játék korai változatát. A Game Informer és az IGN jóvoltából tehát közelebbről is szemügyre vehetjük Master Chief legújabb történetének első fejezeteit. A legendás spártai a Banished nevezetű renegát frakció hajóján kezdi a kalandját, hogy aztán a Zeta Halo hatalmas nyílt területein is megküzdjön Atriox csatlósaival.
A vártnál korábban érkezhet a multiplayer?
Habár a kampánnyal mindenképpen meg kell várnunk december 8-át, elképzelhető, hogy a többjátékos módba már a jövő héten belevethetjük magunkat. Egyelőre csupán pletykákról és szivárgásokról van szó, így érdemes akként kezelni őket, ha azonban igaz a több forrásból érkező szóbeszéd, akkor akár már november 15-én élesedhet a Halo Infinite ingyenesen játszható többjátékos módja.
A pletykát kezdetben erősen alátámasztották a Microsoft Store-ból kihalászott adatok, amelyek egyértelműen november 15-re, az első Halo-játék huszadik évfordulójára datálták a külön játékként listázott többjátékos módot. Ezeket az adatokat azonban a Microsoft a mai napon frissítette, így azok már az eddig is ismert megjelenés napjára, vagyis december 8-ra mutatnak. A többjátékos mód korai megjelenése tehát elképzelhető, de mérget azért nem érdemes vennünk rá - érdemes inkább abban reménykednünk, hogy a széria születésnapjára előrukkol majd valamiféle érdekességgel a Microsoft és a 343 Industries.
Újabb élőszereplős előzetes érkezett
Mindeközben tovább folytatódik a Halo Infinite premierjét megelőző videósorozat, a UNSC Archives. Korábban már láthattuk, hogy miféle áldozatok árán készülhetett el Master Chief energiapajzsa vagy a grappleshot nevezetű új játékszere, ma pedig a MJOLNIR-páncélzat alsó rétegének az eredetét ismerhetjük meg.
Ezek után kívancsi lennék a véleményedre az utóbbi pár évben mi volt az a korszakalkotó és zseniális fps, ami szebb is volt ennél?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.