A People Can Fly és a Square Enix a múlt héten ígérte meg, hogy összeülnek egy újabb Outriders Broadcast erejéig, és így is tettek: leleplezték a New Horizon frissítést és a Worldslayer kiegészítőt. Az előbbit már ma is elérhetjük, a méretes update dolga pedig az, hogy változtatások és javítások sorával kellemesebb élményt biztosítson az Outriders játékosainak, utóbbi pedig egy jövőre érkező, fizetős DLC lesz, amelyből a traileren kívül sokat még nem kaptunk.
A fejlesztők ugyan állították, hogy az Outriders nem lesz live service-játék, de ez nem azt jelenti, hogy felhagytak volna a finomhangolásával, erre bizonyíték a New Horizon frissítés. Ezzel a patchcsel alaposan belenyúlnak a játékba, újraegyensúlyozzák a kasztokat és képességeket, átalakítják Tiago boltját és bevezetik a Transmog-rendszert is, amivel a felszerelésünk kinézetét alakíthatjuk át. Kapunk négy új expedíciótérképet, és az időzítőt is kiveszik az expedíciókból, illetve javul a lootolás és az endgame is. Mindezek (és más kisebb változtatások) együtt a játékélmény minőségét hivatottak javítani.
Az Outriders PC-n, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön, Xbox One-on és Series X/S-en, illetve Google Stadián is játszható, az új frissítéssel pedig már mindegyik támogatja a keresztplatformos játékot.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.