Az Evil Dead: The Game már szinte a markunkban volt, ám két hete bejelentették, hogy mégsem februárban fog megjelenni. Mindenesetre amíg a május 13-i megjelenésre várunk, jutott nekünk egy új előzetes, méghozzá az élesedő előrendelések okán: akik előre befizetnek a játékra, azok S-Mart alkalmazottnak és lovagnak is beöltöztethetik majd Ash Williamst.
Az Evil Dead: The Game egy multiplayer túlélőhorror lesz, amelyben Ash és társai a Necronomicon összegyűjtésén dolgoznak annak érdekében, hogy örökre megszabadulhassanak a gonosztól. Egy játékos azonban a gonosz szerepét is magára öltheti, amivel szörnyeket és magát a környezetet is rászabadíthatja a többiekre.
A játék elsőkörben PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re fog jelenni, valamivel később pedig Nintendo Switchre is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.