Tom Henderson korábbi infói igaznak bizonyultak, a Ubisoft valóban elindította a Skull & Bones zárt bétáját. Habár a kalózos játék eddigi alakulása valódi rémálomnak bizonyult, és a pletykák szerint egy ponton teljesen újra kellett kezdeni a fejlesztést, mára szerencsére sínre került a projekt. Ezt bizonyítja az is, hogy már létezik egy határozottan játszható korai verzió, amelyet most a stúdió szeretne a játékosok kezébe adni.
Az Insider Program (amelyre itt jelentkezhetnek az érdeklődők) a játékosok egy igen szűk rétege előtt nyitja meg a multiplayeres kalózjáték tengereit. A leírás szerint azonban ez nem csupán egy korai demó: kizárólag olyan érdeklődők részvételét várják, akik a játék rendszereinek tesztelésével, illetve a rendszeres visszajelzéseikkel és bugjelentéssel segítenék a szingapúri fejlesztőbrigád munkáját.
Ha csak egyetlen következtetést vonunk le a fentiekből, akkor az legyen az, hogy a Ubisoft nem hazudott, amikor azt állította, hogy végre jól halad a Skull & Bones fejlesztése. Ha a stúdió már felvállalja, hogy akár csak zárt közönség elé tárja a játékát, igen valószínű, hogy nem lehet már túl messze a hivatalos megjelenés sem.
Jahh... Ezt nem ide kéne! :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.