Overwatch 2 - negyvenperces háttéranyaggal jelentkezett a Blizzard

  • Írta: gorien
  • 2022. június 16.
  • Videó
Link másolása
Az Overwatch 2 végre mindenki számára hozzáférhetővé válik októbertől, tudtuk meg a napokban a Blizzardtól. A fejlesztők többek akkor még nem árulták el, minden más tudnivalót egy külön műsorra tartogattak.

A hétvégén az Overwatch 2 is részt vett az Xbox és a Bethesda közös show-jában, amelyből nemcsak azt tudhattuk meg, hogy mikor indul a játék (még ha csak korai hozzáférésben is), hanem azt is, hogy free-to-play anyag lesz. A Blizzard azonban nem lőtt el mindent akkor, helyette megígérte, hogy az Overwatch 2 kap ma egy saját műsort.

A blizzardosok le is ültek negyven percre, hogy megosszanak számos tudnivalót az érdeklődőkkel. A korai hozzáféréssel induló első szezonban a PvP-tartalmakon lesz a hangsúly: tartalmazni fogja a vadonatúj 5v5-ös felállást, Sojournt és a frissen bemutatkozott Junker Queent, egy még nem ismert support karaktert, illetve az új Push játékmódot is.

A szezonbérletet is bevezetik, ami kilenc hetente fog változni (ennyi lesz az ígéretek szerint egy évad időtartama) – és azzal, hogy a Blizzard bevezeti, le is mond a loot boxokról. Ezen túl nem véletlenszerűen, hanem a boltból vásárolva vagy a bérleten keresztül szerezhetünk majd kozmetikai cuccokat.

Minden szezon hoz magával valami újdonságot vagy hőst, vagy ha azt nem, akkor új térképet vagy játékmódot. A második évad december 6-án kezdődik majd, az például egy tank karakterrel érkezik. A PvE-játékmódot 2023 folyamán várhatjuk az Overwatch 2-be, és abba is folyamatosan érkeznek majd új tartalmak.

A műsor alatt a tankok sorát erősítő Junker Queenről is sokat hallottunk, de ha csak a karakter bemutatkozó videója érdekel, azt itt fentebb találjátok.

Az Overwatch 2 október 4-én startol PC-n, PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, illetve Nintendo Switchen is.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...