A Reuters számolt be róla, hogy a kínai Tencentnek eltökélt szándéka a Ubisoft legnagyobb részvényesévé válni. A vállalat már értesítette is a céget alapító Guillemot családot arról, hogy növelné a részesedését, sőt azt reméli, hogy a Guillemot-tulajdonból is vásárolhat majd - a pontos részletek nem ismertek, de a lap szerint a Tencent hajlandó busás összeget, akár 100 eurót is fizetni papíronként.
A Ubisoft részvényeinek 80 százalékát nyilvánosan forgalmazzák, 15 százalékot tudhat magáénak a Guillemot család, míg a maradék 5 százalék a Tencenté. A francia kiadó nagy erővel őrizte a függetlenségét az elmúlt időszakban, a leglátványosabb példája ennek az volt, amikor a cég megakadályozta, hogy a Vivendi úgynevezett ellenséges felvásárlással átvegye a hatalmat felette. Azóta puhult valamennyit a menedzsment, mikor kiderült, hogy többen is kinézték maguknak a kiadót, Yves Guillemot vezérigazgató azt mondta, hogy minden ajánlatot megvizsgálnak.
Igaz, azóta az is felmerült, hogy a Guillemot család maga is visszavásárolná a céget a részvényesektől.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.