Sok víz lefolyt már a Dunán azóta, hogy Ulf Andersson fogta magát és néhány kollégáját, kivált az Overkill Software-ből, majd megalakította a 10 Chambers csapatát. A stúdió azóta már elő is rukkolt az első komolyabb játékával: a GTFO egy kooperatív horrorlövölde lett, amelyben a lopakodás éppen olyan hatalmas szerepet kapott, mint az őrült mészárlás. És hogy mit tartogat a stúdió jövője? Nos, úgy tűnik, hogy a svédek bizonyos tekintetben visszatérnek a korábban elhagyott kaptafához.
Az NME interjúkérdéseire válaszolva Andersson elárulta, hogy a stúdió ismét egy kooperatív heist-játékon dolgozik, a körítés azonban némileg eltér majd a Payday-féle bankrablósditól. Az új, egyelőre cím nélkül futó fejlesztés egy különös techno-thriller lesz, vagyis érdemes jövőbeli, cyberpunk-áthallásos felütésre számítanunk.
Emellett a játék tempója is jócskán eltérhet majd a Payday-féle akcióorgiától. Andersson bevallása szerint a Payday-játékok egyik legnagyobb problémája az volt, hogy ha egyszer eldördül a pisztoly, az akció elkezd fokozódni, a golyózápor pedig gyakorlatilag sosem áll meg. A GTFO fejlesztésekor ezt a jelentősebb lopakodással próbálták egyensúlyozni, de itt sikerült átlendülniük a ló túlsó oldalára: voltak olyan meccsek, ahol egy órán át lopakodhattunk, hogy aztán egy rossz mozdulatot követve egyből fűbe harapjunk. Az új fejlesztés valahol a kettő között helyezkedik majd el. A játékdizájner ígéretei szerint egy jóval kiegyensúlyozottabb, mechanikailag is kidolgozottabb alkotásra kell számítanunk, ami nem annyira hardcore, mint a GTFO.
Ezek után már csak az a kérdés, hogy mikor jelenik meg a 10 Chambers alkotása, a stúdió azonban még közel sem áll készen arra, hogy választ adjon erre. Andersson elárulta, hogy még házon belül sem tűzték ki a premierdátumot, hiszen a program még korai, preprodukciós fázisban van. És mivel a svédek nem szeretnék betarthatatlan ígéretekkel és csúszásokkal indítani a játékuk pályafutását, igen valószínű, hogy csak jóval később térhetünk vissza ehhez a témához.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.